Nem semmi napon vagyok túl. Szinte már mesébe illő az egész. Néhány fontosabb ügyet elintéztem, és még csak nem kellett használnom keményebb énemet sem, mert mindenre választ kaptam, amire csak szerettem volna. Azaz nem mindenre. Most kezdődik el igazán valami. Megnyugodhat majd a lelkem, miután kézre kerítettem azokat, kik a családom haláláért felelősek? Ez tartott életben, ez volt, amiért harcoltam, és most nem sok minden választ el ettől.
Békesség van jelenleg, és jó lenne, ha ez maradna, mert bár szeretem a viharos szituációkat, de ez sem rossz. Legalább a régi nagy tervem, mely szerint beszélek a démonkirállyal, most eljött. Nem szeretek küldöncöket küldözgetni azzal, hogy ide meg oda jöjjön el az illető. Én személyesen megyek mindenhová, kivéve pár jelentéktelen helyre.
A bárba mentem, aminek a tulajdonosa William Glouster. Pontosan ő, és reményeim szerint itt találom. Ha még sincs itt, akkor ez halasztva lesz, de mindennél jobban várom, hogy itt legyen. Szeretek bonyodalmat okozni megjelenésemmel, viszont most nem ez lesz. Most komoly beszélgetésre vagyok hivatott. Az egyik asztalnál helyet foglaltam, s figyeltem, hogy a pincérek sürögne-forognak a mai napon, nincs egy perc szabadjuk sem. Az egyikük perceken belül odajött hozzám.
- Jó estét, kisasszony! Mit hozhatok Önnek? - kérdezte meg udvariasan, holott már én rég nem lennék ennyire higgadt az ő helyében.
- Egy whisky-t kérek, jéggel. - csintalan mosolyommal kápráztattam el őt, majd pedig elrohant, de elég hamar vissza is tért.
- Parancsoljon. - tette le elém a jeges poharat elém, és ekkor intettem neki, hogy elmehet.
Fél szemmel láttam, ahogyan többen is figyeltek engem, főleg, valami biztonsági emberek lehetnek, és úgy érzem, egy szó nélkül kivágnának innen. Viszont nem foglalkoztam ezzel, biztos vagyok abban, hogy nem fognak...

James-el átvettük a mai napi intéznivalókat. Két új démon jelentkezett be, hogy a királyság területén óhajt letelepedni. Megadtam az engedélyt, munkát is szereztem nekik. Majd meglátjuk mennyire válnak be. Csak azok a démonok élvezik a védelmem, akik betartják a törvényeim, aki ezt nem teszi meg, annak semmi keresnivalója a mocskos területemen. Nem vagyok jótéteményi intézmény és még csak nem is érdekel, hogy ki, hogyan oldja meg a kib*szott ügyeit. Nem az én dolgom. Csupán az, hogy be és megtartsam azt, amire akarva-akaratlanul „szerződtem”. A béke egyelőre fenntartható, bár ettől még hazudnék, ah azt mondanám, hogy nincs olyan nap, amikor ne kéne valami gebaszt helyrehoznom. Mindig van, aki megsérti a békét ilyen vagy olyan módon, nekem meg azaz egyik dolgom, hogy k*rvára rendet tartsak. És meg is teszem. Nem szarozok, ha kell kibelezem azt, aki ellenem cselekszik. A könyörgés nem hat meg. Nincs lelkem, amire hatással legyen, ezért aztán teljesen és tökéletesen hidegen hagy mások hisztériája és rimánkodása.
Visszamotorozok a bárba. Igazság szerint fel akarok menni a lakásomban, venni egy zuhanyt, aztán kimenni az egyik illegális fogadásokat bonyolító helyre, hogy egyfelől megnézzem minden oké-e, másfelől beszedem a lóvét, ami az enyém. Utána talán beállítok Annahoz is, bár utóbbit majd még meglátom.
Az öcsém ma nincs bent, más feladatot adtam neki. Valakinek a k*rvákat is ellenőriznie kell és oda ma egyáltalán nem tervezek kimenni. A pult mögött Paul tesz-vesz, nagyon helyes, hiszen pontosan ezért fizetem. A mai forgalom a szokásos, nincsenek túl sokan, de azért ülőhelyet találni nem könnyű feladat annak, aki csak most vagy eztán érkezik. Elindulok a pult mellett végig, hogy aztán a mögé belépve a hátsó lépcsőhöz menjek és onnan fel a lakásomhoz. Csakhogy egy figyelemre méltó nőt látok meg, vörös hajzuhataggal. Nagyon szemrevaló és nem mondom, szívesen nézném meg magam alatt ruha nélkül, ahogy kipirult arccal nyögdécsel, de gyanítom nem ezért van itt. Láttam már korábban, a vámpírudvar tagja. És pontosan emiatt kelti most fel a kíváncsiságomat – leszámítva a dögös külsejét –, vajon mit keres pont az én báromban? Nem vagyok naiv, hogy azt higgyem ez a véletlen különös játéka, hogy pont itt akarjon lógni. Bár ez is lehetséges.
Benyúlok a pult mögé és töltök magamnak egy adag Chivast, amivel aztán a vörös asztalához sétálok és leteszem magam az egyik székre. Hátradőlök a széken, karom hanyagul teszem fel az asztallapra, ebben a kezemben tartom a whiskym is. Bal bokám a jobb térdemre teszem, lazán csúszok kissé lejjebb a helyemet, és a poharamban lévő alkoholt forgatom, miközben arra szegezem lélektelen fekete szemeimet.
- Minek köszönhetem, hogy az Udvar egyik vámpírja a báromban teszi tiszteletét? – mire a mondat végére érek, akkorra emelem fagyos-fekete íriszeimet a porcelán fehér bőrre, végül pedig a kék szempárra.
Szemeim kissé összeszűkülnek és néhány pillanatig a vámpírnőt figyelem, majd a számhoz emelem a poharam és egy húzóra nyelem le a whiskym felét.
- A Herceged küldött vagy ez most… magánlátogatás? – érdekel az ok, de hát ha, csak szórakozni jött ide – pont ide – akkor hagyni fogom. Bár remélem nem jut eszébe az engedélyem nélkül svédasztalnak nézni a helyet. Itt ugyan senki sem szívja le a vendégeimet a beleegyezésem nélkül. Az én házam, az én váram, ugyebár…

Az asztalomnál ültem, kortyolgattam a frissítőmet, és csak leselkedtem ide-oda. Tudtam, hogy valaki szeme úgyis megakad rajtam, ha nem is rögvest, de hamarosan minden bizonysággal társaságom fog akadni. Csak ne egy flörtölő és túl piás egyén legyen az...
Nem kellett sokat várnom a pillanatra, hogy valaki odacsücsüljön az asztalomhoz. S éppen az, akit oly' nagyon vártam, hogy megjelenjen. Ahhoz képes, hogy ő démon, nagyon is jóképű. Olyan kis cukorfalat a fekete szemeivel, amik démoni mivoltát jelképezik.
A kérdése pedig meg sem lepett, hiszen tényleg fura, hogy egy magamfajta idejön csak úgy bulizni, iszogatni, és hasonló.
- Gondoltam, benézek ide, hogy miféle hely... - kezdtem el szövegelni valamit, majd pedig nem tudtam magamban tartani. - Pozitív csalódás volt, mert kellemes hely, tetszik a színvilág is, és az egész remekül néz ki. - dicsérő szavaimat őszintén mondtam, és nem is tagadtam semmit, és mellé még a mosolyomat is villogtattam.
A következő kérdése sem okozott csalódást, meg ugye, ez is fontos. Előbb én is ittam egyet a whiskymből, csak utána feleltem neki.
- Ez most... csak magánlátogatás. - nem tud erről a találkozóról senki, és nem is szeretném, ha kitudódna. - Egy ügy miatt jöttem hozzád, ami nagyon rég volt már, de köze van az egészhez pár démonnak is. - nyeltem egy nagyot, majd pedig teljesen komoly arcképet vágtam. - Kilencven éves történet ez, de nemrég derült ki, hogy kik is felelősek három ember haláláért, a családomért. - böktem ki végül is azt, amit még nem akartam. - Őrültség, amit most kérek tőled, de szeretném megtalálni őket. Figyeltem őket, de eltűntek a szemem elől. Tudom, nagy kérés ez, és valamit valamiért dolog ez, de nekem ez fontos, semmi más nem érdekel. - olyan gyorsan beszéltem, hogy szerintem felfogni is lehetetlen. - Nyugodtan kiteheted a szűrömet innen, de a segítséged szükséges lenne ehhez. - jelentettem ki, mert ha kivág innen, amiért ennyire bátor vagyok, hogy olyanra kérjem, amit én is aligha tennék meg.

Ahogy hallgatom a vöröst, alig észrevehetően még szűkebbre húzom a szemeimet. Nem igazán hiszem el, hogy csakúgy betévedt és a bár színvilágáról vagy mi a f*szomról akar velem csevegni. Nem vagyok egy cseverészős típus és nem igazán hiszem, hogy ezzel meglepetést okoznék bárkinek. Főleg nem egy olyan vérszívónak, aki az Udvar tagja, következésképpen a béke óta tudja, hogy ki is vagyok. Ide nem szoktak csakúgy betévedni a természetfeletti társadalom képviselői. Ha pedig mégis… hadd ne mondjam, hogy ez mennyi mindent árul el arról, hogy mennyire mérik fel a „terepet” mielőtt betérnek akárhová.
Mindenesetre nem szakítom félbe, várom, hogy kibökje mit is akar. Megiszom a whiskym maradékát és csupán egy kézmozdulattal jelzem, hogy kérek még egyet. Fekete, lélektelen szemeimet nem veszem le a porcelánfehér bőr tulajdonosáról. Milyen csodásan mutatna ez a nő alattam. Mmm…
Aztán csak kibújik a szög a zsákból és kiböki, hogy mit is akar. A pohár szájával szórakozom, ujjaim játékosan simítanak rajta végig körkörösen. Nem válaszolok azonnal, előbb megvárom, hogy elmondjon mindent, csak azután válaszolok majd neki.
- Ezek szerint a bosszú hajt. Nocsak. – mintha érdekelne, hogy mit is akar. Mindenki akar valamit, nyilvánvalóan én is, ha kérnek tőlem. Továbbá nekem a sajátjaimat érdekem védeni és nem egy vámpír kényének-kedvének eleget tenni.
- Gondolom tisztában vagy azzal, hogy nem kis aprósságot kérsz tőlem. És gondolom azzal is tisztában vagy, hogyha hajlandó vagyok bármiben is segíteni, annak magas ára lesz. És nem anyagi jellegű. – ha már tárgyalni jött, akkor tárgyaljunk keményen, sosem voltam híve annak, hogy hitegessek bárkit is bármivel kapcsolatban.
- A szavaidból úgy vettem le, hogy készültél arra, amit az imént mondtam. Most az érdekelne, hogy mit kívánsz adni az infókért és a segítségemért cserébe? – hirtelen hajolok előre a széken, támaszkodok meg fél karral az asztalon és lélektelen fekete szemeimet az ő kékjébe fúrom.
Hagyom, hogy a bennem alaktalanul formálódó sötétség végignyalja a vámpír testét és megfürdesse őt abban a fertőben, ami bennem születik és pulzál.
- Meghallgatlak, de nem itt. Ez az egész nem tartozik a bárra. Továbbá tudni akarom, hogy mely démonokról is van szó. – felállok és egyértelmű jelzés teszek arra, hogy kövesse a példám, majd a VIP helyiség felé kísérem. Ott senki sem fog minket zavarni és nyugodtan megbeszélhetjük azt, amiért jött.