Tüdüm-tüdüm-tüdüm-tüdüm. Egyre gyorsabban, hevesebben, fájdalmasabban felhangzó szívdobbanások, sikolyok, nyögések. Elnyújtott gyönyör, fájdalom, kéj. Az irodában ülve is hallok s érzek mindent. Vágyak kúsznak bőröm alá, sötétségre vágyódó lelkek néma sikolyai csiklandoznak, testem belebizsereg a nyögések szimfóniájába. Ajkaim vértől vöröslenek ahogy elhúzódom a nőtől. Kis vörös, fiatal, szinte még gyermek és az enyém, ezt mindenki jól tudja. A vállán húzódó sebre csókolok. Megrezzen, felnyög. Sóhaját elfojtja, arca kipirul. Elégedetten eresztem el. Ajkain játszanak ujjaim. Elmosolyodik. Tudom, hogy élvezi. Még csak most fedezi fel önmagát, érzékei még csak most nyílnak a világra. Az én bimbódzó virágom és én megtanítom neki élvezni az életet anélkül, hogy megfertőzném törékeny és tiszta lelkét, mert dacára annak, hogy olykor a vérét adja és olykor karjaim közé menekül, nagyon is tiszta, ártatlan teremtés. S én nem kívánom bemocskolni. Még nem.  - Menj. - súgom halkan és könnyed csókot lehelek homlokára. Mehet vissza dolgozni. Épp csak kilép az ajtón, megérzem őt. Ereje belém mar, vaskarmokkal ragadja meg lelkemet, tekintetem éjsötét lesz, hideg, mint csápjai, vészjóslóak, mint belé vájt karmai. Levegő után kapok, testemben feszültség kell, combjaim automatikusan záródnak össze. Ajkamba harapva lélegzem mélyeket, mielőtt kilépnék irodám ajtaján. Ereje végignyúl bennem és felébreszti az én sötét szörnyetegemet is, magához húzza, körbeöleli, végigsimítja.
Tüdüm-tüdüm-tüdüm-tüdüm. Ez már az én szívem. Már az én lépteimet övezi vágy. Érzem, hogy utánam fordulnak de meg sem rezdülve folytatom az utam a bárpult felé. Arany ruhám szinte söpri a földet ahogy lépdelek. Nem lep meg senkit a megjelenésem, talán mert mások is épp ezért menekülnek ide. Ez a hely magéhoz vonzza azokat kik titkos, elfojtott vagy tán perverz vágyakkal élnek együtt, a természetfelettit, mi áldozatra vár. Kölcsönös vágyak lelnek egymásra. Arany nyakék  pihen nyakamban; még Eric ajándéka volt egyszer, régen. Eric ma már halott. Apám viszont nagyon is él, itt van és engem akar. Csápjai vonnak hozzá, nem kell figyelnem lépteim, tudom, hogy egyenesen karjaiba löknek. Ahogy meglátom, elmosolyodom, érzem, hogy kipirulok. Éj fekete tekintetemmel figyelem, kísérem minden mozdulatát. Látom, hogy pillantanak rá a nők, a férfiak. Tudom, hogy az ereje a halandót miképp vonzza. Érzem azt is, hogy vérem forrni kezd, ahogy közelítek. Tekintetem nem kell lesütnöm. A halandókat lekötik érzékeik, vágyaik, a csókok, a vámpírok éles éhes agyaraik. Nincs mitől tartanom. - Apám... - lépek végre elé, ujjaim azonnal tincseibe marnak. Szeretem őt, olyan pokolian mint senkit és semmit ő előtte. Lábujjhegyre támaszkodva csókolom meg forrón, éhesen, mohón. Értem jött. Megint.

Akár itt és most is magáévá tehetne, az övé vagyok. Belőle születtem, az ő ereje él és lángol bennem, az ő sötétsége kovácsolt azzá aki ma vagyok. Csókolom mint mikor rátaláltam, akkor hajnalban, a bárban, ahol szétfeszített a vágy, ahol csókjától forrón égett az ajkam és lángok táncoltak a bőrömön miatta és érte. Belém égett az emlék. A falnak taszít, ajkaimba morran, felnyögök, felnyög, kerget engem, kergetjük egymást, a vágyakat. Táncot járunk, elkap, teste az enyémnek feszül, megérint, akar, kíván s én is őt, pokolian, mégsem engedek. Érzem most is, megrándul a testem mikor megérint, a csókba nyögök, két kezem közé veszem arcát és meg akarván fullasztani csókolom őt, kegyetlenül marva fel ajkait, véréért, azért mi bennem is ott folyik. Nem érdeknek a démonok kik jól ismerik viszonyomat apámmal... nem érdekelnek a figyelő szemek. Tincseit s ajkait egyszerre tépem még meg nem töri nyelveink harcát. Ajkai között landol nyögésem és sajátomba harapva pillantok fel rá. - Ahogy kívánod. - húzódom el de mielőtt elindulnánk, még egy csókra magához ránt és én végre megérzem a halandó vért ajkain. Felmordulok, csápjaim kinyúlnak, övéibe simulnak, bele a fertőbe mi engem teremtett. Fenekembe mar, arcom egy pillanatra elrejtem előle. Megemeli államat, tekintetét sajátomba fúrja. Az övé épp azt tükrözi ami az enyémben is ott őrjöng. Csillapíthatatlan, pőre vágy mi mindent akar.
Mielőtt észbe kapnék már csukódik is az iroda ajtaja. Felé fordulok, egy hosszú pillanatig bámulom, ellépek tőle, oldom a finom anyag pántját, hagyom, hogy leessem rólam a ruha, nem marad más, mint a nyakék, a csipke fehérnemű és a magassarkú. Kilépek felé indulok, megragadom kezét, ujjait végigcsókolom majd nem hezitálva vezetem őket legérzékenyebb pontomig, hogy finom nyögés törjön elő, még testem megreszket. Másik kezem a póló alá fut, vállaiba mar, gerincén táncolnak ujjaim. Akarom őt, akarom mindenestül. Azt akarom, hogy lángjai nyaldossák bőrömet, hogy fekete lélektükrei csak engem lássanak, hogy figyelje minden rezdülésem, még én sikoltok s nyögök alatta, még én láthatom az ő gyönyörét mit bennem és általam nyer, mit egymásban találunk csak meg. Apa és gyermeke mocskos násza mi a legédesebb csókokkal kezdődik és a legkéjesebb sikolyokba fúl.