Felrántottam a csatorna fedelét, majd magam után visszaigazítva másztam le a létrán, amely mocskos és nyálkás volt. Erősen meg kellett kapaszkodnom ahhoz, hogy egy hirtelen mozdulat következtében véletlenül ne csússzak még és verjem be a fejemet – vagy essek le az undorító szmötyibe, amiben ki tudja milyen ínyencségek úszkáltak – voltaképpen egyáltalán nem lepődtem volna meg, hogy ha szembe találkozom egy mutáns patkánnyal vagy éppen a Pókemberben lévő hatalmas óriásgyíkkal – ha már léteznek vámpírok meg vérfarkasok ezt sem kellene feltétlenül kizárni, bár mi tagadás eddig nagyon úgy tűnt, hogy ezek mocskokul jól rejtőzködnek, legalább is nálam mindenképpen, mindenesetre nem különösebben fűlött a fogam egy ilyen találkozóhoz. Leérve a létrán úgy éreztem, mintha térdig gázoltam volna a zavaros színezetű lében. Lépteim leragadtak megnehezítve haladásomat, mindennek ellenére töretlenül haladtam előre. Az undorító szag égette az orromat szinte alig éreztem az ismerős illatot, de mindennek ellenére töretlenül haladtam előre és még akkor sem zavartattam magamat, amikor rátapostam valamilyen döglött állatra. Nem gondolkoztam rajta, hogy mi volt, elvégre egyáltalán nem volt lényeges, mivel farkasként szívesen ütöttem el az időmet ilyesfajta játékkal – mint macska a gombolyaggal, habár a játék sajnálatomra olykor egyoldalú volt, általában nem zavartattam magam emiatt, elvégre én így tökéletesen éreztem magamat. A csatorna mentén haladtam végig. Fogalmam sem volt, hogy merre megyek, de az én esetemben ez egyáltalán nem számított, általában így indultam neki az útnak, tervezetlenül elindultam, nem foglalkoztam azzal, hogy hova meg merre. A lényeg, hogy minél távolabb a szeretett férjemtől, aki még százötven év elteltével is éppen olyan eszelős élvezettel üldözött, mint ahogyan kínzott. Nem reménykedtem abban, hogy sohasem fog elkapni. Nem reménykedtem abban, hogy szép halálom lesz. Erről ő maga gondoskodott. A csatlósai, akik ismerték a szagomat többnyire még mindig az oldalán voltak – természetesen néhányat elintéztem az évek alatt, mostanra már megfogyatkozott a számuk, de még mindig akadtak olyanok, akik könnyebben a nyomomra bukkantak. Aztán ott voltak a pénzre vágyó farkasok – akikről talán jobb ha említést sem teszünk, mert feltételeztem, hogy sokan voltak ha már napok óta szinte nincsen egyetlen egy nyugodt percem sem. Nem tudtam, hogy hányan voltak, de legnagyobb bánatomra még is az foglalkozott igazán, hogy még csak azt sem tudtam mennyit ajánlott fel értem – reméltem, hogy jó sokat megérek neki. Bosszúsan összehúztam a szemeimet. Rohadtul elegem volt már a bujkálásból. Egyszer – még lehetőleg halálom előtt – szerettem volna Hawaii-on süttetni a hasamat és koktélt szürcsölgetni. Természetesen ebbe sem éltem bele magam igazán, nevetséges lett volna a részemről, főleg hogy gyakorlatilag nap, mint nap dacoltam a halállal és még jól is szórakoztam, tekintettel arra, hogy még csak egyszerű prédának sem bizonyultam – legalább ennyivel megnehezítettem annak a rohadék életét, őszintén reméltem, hogy a fejét veri a falba. Az ismerős illat egyre erősödött, így lassítottam, főképpen mert nem egy szag terjengett a levegőben, hanem legalább kettő másik is. Ahogy a nyílás felé közeledtem szinte csoszogva haladtam előre figyelmesen fülelve a beszélgetés foszlányokra. Az ismerős hang egyszerre nyugtatott meg és tett még idegesebbé, különös tekintettel arra, mert fogalmam sem volt arról, hogy mire számíthattam a nőtől, elvégre... Megközelítőleg negyven éve nem láttam – ki számolta? Én nem. Fogalmam sem volt mire számíthatok a részéről. Nem bíztam benne. Nem kerestem őt. Nem volt szükségem rá – most talán még is volt. Kérdéseim voltak, ő pedig talán tud majd rá választ adni.
Megköszörülve a torkomat hívtam fel magamra a figyelmet és csak egy kis idő múlva léptem ki a takarásból felemelt kézzel, bájos mosollyal az arcomon.
– Rég találkoztunk, Kills! – Oldalra döntve a fejemet mértem fel a helyzetet, majd tekintetem újra a nőre siklott. Nem éppen ez lesz a világ leg örömmel telibb viszont látásom az életben, figyelembe véve azt, hogy még így is adósa voltam – legalább is én nem jöhettem ki jól a dologból, hacsak meg nem ölöm őt és a két csatlósát, de a három az egy arányban nem feltétlenül kedvező.

† music: music † note: tyű, ez átkozottul rossz lett † words: 626 † wear: here

◌