Amíg arra várok, hogy Leila bejöjjön a medencéből, addig kényelembe helyezem magam a nappalijának kanapéján. Előtte azonban még megnézem, hogy tart-e itthon whiskyt és, ha igen, akkor megkínálom magam. Hogy pofátlan vagyok-e? Igen. Hogy megtehetem-e? Igen. Pontosan azért, mert nagy ívben szarok arra, hogy ezt illik-e vagy sem. Nem egy szaros illemóra miatt vagyok itt vagy azért, hogy betartsak bármiféle jó modort. Nem arról van szó, hogy nem ismerem azt, elvégre egy lord neveltetett fel, de aligha számít az, hogy hat évszázaddal ezelőtt, hogyan és miként nőttem fel.
Ami viszont lényeges, hogy akár akarva, akár nem, de démonok a királyságban hozzám tartoznak. És feladatom van Leila számára. Látok benne tehetséget azzal kapcsolatban, amilyen feladatot szánok neki, kérdés persze továbbra is, hogy ő vajon képesnek tartja-e magát rá. Ha nem, azzal mondanom sem kell mekkora csalódást fog okozni.
Bal bokámat a jobb térdemre helyezem ültemben és hátradőlök a kanapén. Lélektelen fekete szemeimet azon az ajtón tartom, amin az imént bejöttem, arra várva, hogy a hydra démon bejöjjön végre. Lassan kortyolok a poharamba, hogy aztán a pohár az ülőalkalmatosság karfáján kössön ki. Előveszem a szivartárcám a bőrdzsekim belső zsebéből és kiveszek egy kubai szivart. Gyújtóra nincs szükségem, elvégre démon vagyok.
Leharapom az egyik végét – feleslegesnek tartom magamnál tartani a szivarvágót – aztán a tenyeremben megjelenő lánggal lobbantom fel a szivarvégét. Beszívom, a füstöt, majd lassan engedem ki azt.
Visszaveszem a kezembe a poharat és újabb korttyal öntöm be az italt magamba.
Amennyiben Leila belép a helyiségbe, rászegezem kissé összeszűkülő fekete tekintetem. Formás egy nő, meg kell hagyni és én nagyon szeretem a formás nőket. A szivart megint a képemhez emelem és újabbat szívok belőle.
- Gyere kedves, beszélnünk kell. – bár ezt már jeleztem azzal, hogy váratlanul jelentem meg nála és közöltem vele, hogy itt várom.
- Van egy feladatom a számodra. Kérdés, hogy képes leszel-e elvégezni. – sötét és gonosz energiáim most is, mint mindig, körbelengnek és hagyom, hogy ezt tegyék. A belőlem és bennem alaktalanul formálódó fagyos és fekete sötétség úgy ölel körbe, ahogyan a ruha, amit viselek. Vagyok, ami és aki vagyok és eszemben sincs véka alá rejteni ezt. Sosem tettem, nem most fogom elkezdeni.
Hangomban nem hordoz semmilyen érzelmet, csupán ridegen és halkan vág végig a helyiségen.