Az órámra pillantok és felemelem a kezemet, hogy a közelgő taxisnak jelezzem utazási szándékomat. Az utasterébe nincsen egy árva lélek se és biztos vagyok benne nem hagyna csak úgy az út szélén egy jól szituált fiatal embert, akinek vélhetően van mit a tejbe aprítania. Készségesen húzódik le, hogy egy gyors dzsekiigazítást követően elfoglalhassam a hátsó ülést.
- Jó napot Uram! Merre lesz a fuvar? – kérdezi egyből indiai akcentusával a nem napon barnult elvtárs félig hátrafordulva. Csak a rövid biccentésemet követően tereli vissza figyelmét előre, hogy út közben adhassam le információt.
- Üdv, azt hiszem Diamond a club neve, ami a Patchen Avenue-hoz közel van a Broadwayen.. – mélázom el mi lehetett a neve, nem néztem a neonbetűkkel rótt nevet. – ..az a puccos, fényeffektes. – csettintek neki és hajolok előre, megtámaszkodva a háttámlákon, úgy nézegetem a GPS-t az elválasztó falon keresztül. – Biztos tudja melyikre gondolok. – paskolom meg a vállát, ami nem töltheti el jó érzéssel, nem is jótékonysági céllal teszem, nem biztatásból. A képeket juttatom át az ő elméjébe és már érzem is a szikrát, ami elpattan az agyában.
- Ó, persze. Nem értem miért nem jutott előbb az eszembe. A Crystal Club! – örvendezik saját zsenialitásának, hogy rájött miről is beszélek. Királyomra, de primitív…
- Ja, az. – zárom rövidre és emlékeztetem gondolatban rá, hogy merre is tartunk illetve jobb volna, ha nem húzná sokáig az időt. Nem egy szívderítő látvány önmagát látni kipréselve az aszfalton, miközben a percmutató már elhagyta a felet. Most még csak óra tíz, kényelmesen elvihet oda a dugó ellenére is. Nem sietek.

A villódzások ismerőssé válnak, a négy kerék, pedig lassítani kezd. Minden jel szerint megérkeztünk. A megállást követően szótlanul nyitom ki az ajtót, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne fizetés nélkül távozni – és valóban, de már érkezik is a reklamálás.
- Uram, a számla… – mondaná, mondaná, de nem akarom végighallgatni a hegyi beszédet, sem az anyagi gondjaira vonatkozó részt. Mostantól egy teljes napig csak a McDonalds-ban kapható, olajos sült krumplira fog gondolni és a szűnni nem akaró éhségére. Se pénztárca, se család, telefon, munka vagy barátok nem állhat ő és a hőn áhított gyorskajája közé. Nem ezt nevezik a halandók szerelemnek? Íme egy legyőzhetetlen gát, kezdjen vele, amit akar.
Nem intek neki pát, nem fogom többet látni. Tekintetem a logóra szegezem és megindulok soron kívül, hogy bejussak a nyüzsgő beltérbe. Állítólag itt szokott bulizni a kis cafka, remélem most sem lesz másként, bár az informátorom nagyon meggyőző hangon mondta, hogy biztos ebben. Hm, legyen. A biztonsági őrrel természetesen jó cimborák vagyunk, volt már párszor az üzletben lenyíratni a szakállát, vigyorogva tessékel be és kíván jó szórakozást.
Egyből a pulthoz megyek, hogy leadjam a rendelésem egy duplavodkára. на здоровье! Az ottani székek egyikén helyet foglalva előbb vagy utóbb meg fogom pillantani a vörösödő hajkoronáját az ifjú milliomos sarjnak, mert mindig van egy hely, ahol mindenkinek jelenését kell tennie. A mosdó mellett, pedig nem akarok mégse álldogálni, ha már van választási lehetőségem...

† music: no heaven † note: Little Alice fell down the hole, bumped her head and bruised her soul. † words: 482

◌

Intéssel jelzem, hogy porzik a torkom és mellé küldött mosollyal sürgetem a bamba szőkét a túloldalon. Érzem, hogy fáradt már, kedve sincs az egészhez, fortyog magában, az ilyeneknek, pedig kellő motivációval szolgál egy kevesebb vendég betérése. Vagy legalább annak kinéző, aki nem borítja rá az átvitt értelemben asztalt. Levedlem magamról a dzsekit és eltűnik az utolsó akadályozó tényező, ami köztem s a bárszék között állt. Nincs benne érték, igazolvány, csak egy zsebkendő mindössze – helye tehát ennek megfelelően a széken van, komfort növelőként az alsó fertályom alá. Nem praktikus az ölemből pakolgatni, ha felállni kívánnék a későbbiek folyamán.
Oldalra kifordulok, miközben alkarjaimmal a pult fényes, fekete lapjára támaszkodom. Látszólag érdekelten fürkészem a táncolókat, pont mint amikor partnert keres magának az átlagember egy egyéjszakás kalandhoz, hát.. a távolságtól nem áll olyan távol az ötlet magva. Nem tervezem vele leélni a terveimet, hiába a drága ruha, ha a nő benne olcsó és használhatatlan. Felkaromat kocogtatja meg az előre hajoló nő, aki épp most koppantotta elém az italomat egy széles mosoly kivételével. Igyunk a kedvére, benne több kurázsi lángol, mint a vörhenyes fejbúbúan és az anyjában együtt véve.
- Köszönöm! – dőlök előre hozzá hasonlóan és emelem a poharam a tiszteletére, majd belekortyolok a vodkába. Komolyan nem értem miért szeretik annyira a whiskeyt, egy jó orosznál nincs jobb. Az sem zavar, ha nem szobahőmérsékletűen rakják elém, ahogy illik és egy elnyújtott másodperccel később már meg is törik a homogén unalom. A perifériám sarkába látom grasszálni a keresettemet. Nem csúszok le egyből a helyemről, rohanok oda hozzá hősszerelmes módjára. Kivárok. Van még bőven az italomból, köszönöm. Az események alakulása mégis felállásra kényszerít, ami bosszús szájelhúzást eredményez az arcjátékomon.
Az a jómadár mégis mit keres itt? Egy pillanatra megfeszülnek ujjaim a pohár oldalán az utolsó adag égetett szesz lehúzása előtt. Nem szabad nagyon bántani, de amennyi még belefér a megengedettbe azt szívesen kihasználom. Legalább szavatolhatom mindannyiunk nyugalmát, ami őt illeti. Háttal áll nekem, de felismerem a vadászból lett házinyulat. Vagy vad nyulat. Mögé férkőzöm és mit ad isten? Na mit? Semmit, ellenben én egy baráti rúgást a térdhajlatába, hogy összerogyjon a váratlanságától amennyiben nem vesz észre.. ha mégis kiszúrta volna közeledésem marad a gáncsolós módszer, démon módra, ami közel sem olyan emberi erejű, mint azt hihetnék mások, akik tisztában vannak létünkkel. Komoly sérülést nem okozok semmi esetre, csak időt nyerek általuk magamnak, hogy ellépjek mellette és míg ő lábadozik, hadd foglalkozhassak egy keveset a vörös nőszeméllyel.
- Jól vagy? Őrült egy szuka, mi? Gyere ide, nézzünk meg téged közelebbről. – segítek neki feltápászkodni, de éppen csak olyannyira, hogy ülőhelyét átvéve a lábamra ültethessem. Ezután mondja bárki is, hogy képtelen vagyok a gondoskodásra. Önzetlenül valóban nem, de fizikailag igenis képes vagyok rá. Fél szemmel nézek oda Indianára. Szenvedjen csak a meg nem kapott figyelem által. Tudom, hogy nem fogja sokáig bírni és ismét előtör belőle a kocsmai verekedő.

† music: i'm a lion † note: Little Alice fell down the hole, bumped her head and bruised her soul. † words: 469

◌

Elnézném hosszabban is az esés szögét, kíváncsi lennék az arckifejezésére, de nem nézek rá – nem is szükséges, emelkedett hangja mellé tökéletesen el tudom képzelni az arcára kiülő haragot. Egyedül a vállamat féltem, le ne köpje hirtelen felindulásból! Belőle bármit kinézek, ami kívül esik a nőiesség határain… Ugyanakkor jelenléte szerencsés véletlen, melyik páncél lehetne fényesebb a megmentőjénél? Köszönetet persze nem fog kapni érte, a munka oroszlánrészét most kényszerítettem térdre.
Halvány figyelemmel adózok a vörhenyes üstökűnek és bólogatok a szavaira, miközben letörlöm az alsó ajkán maradt vért a hüvelykujjam segítségével. Egy kis törődés csodákra képes. Együttérzést tettetve szisszenek fel a rövid történetre.
- Nyugalom, nyugalom, most már nem fog bántani, gondoskodom róla. – öltöm magamra az aranyló Lannister páncélt és csippentem az ujjaim közé az állát, a szemeibe nézve nem marad hátra más, mint kiváltani belőle a csaholó, hálás kiskutya reakcióját. Nem sok időm lesz vele ennél behatóbban foglalkozni, akadt más fejfájdító feladat, ami nem fog nyugtot hagyni jelenléténél fogva. Nekem mindösszesen a kapcsolat megteremtésére volt szükségem, amivel végezhetnék is most rögtön.
A pofátlan kölyökre visszanézek, miután a meggondolatlan megnevezés elhagyta a száját – valóban szeretné előcsalni a modortalan énemet? Fáradt sóhajt nyújt a szám, kezem megpihen a lábamon üldögélő derekán, ahogy leeresztem a tisztogatást követően.
- Áhh, jobban kellett volna az imént gondoskodnom rólad: hírlik, hogy jobban szeretsz térdelni. – célzok ezzel arra, hogy akad még egy térdhajlata, amit célba vehetek a cél elérésének érdekében. A játékos hangnem elgondolkodtató lehet számára, ígéretként nyújtottam át a szavaimat. Benyújtotta kérelmét, miért utasítanám vissza a keringőre hívást? A pohárlopást viszonozni illik, ez a legkevesebb, amit megtehetek érte és a távolbóli szórakoztatás az emberlánnyal. Láthatóan nem keresem, egy ideig legalábbis valóban nem.
Nyugtatóan jár fel s alá tenyerem a gerinc mentén, pillanatokon belül kezesbáránnyá faragva a lánykát.
- Nincs mit megköszönni, tényleg. – pedig mennyire ennek az ellenkezője a helyzet. Egyik biztonsági őr sem tett többet egy lépésnél, míg nem intézkedtem. – Javaslom menjetek haza, a számodat, pedig elkérném.. később felhívlak jobban vagy-e, nem okozott a látható sérüléseken kívül nagyobb bajt a rohadék. – veszem elő a nadrágzsebemből a telefonomat, hogy egyből bevihessem a névjegyzékbe a diktált számsorozatot. Kedvesen mosolygok, azzal a fajtával, amit ha kellően sokáig néz az ember eltűnődik nem-e kellene átkategorizálnia.. enyhén sürgető, akaratos, jó szándékot nem ígérő a felszín alatt. Ha akarja beírhatja ő is, mit bánom, ha gyorsabban fognak gördülni általa az események.
Egy utolsó derékpaskolást követőn jelzem felállási szándékomat és a könnyen jött, könnyen ment búcsúra terelem a szót. Mostanra már kifejezetten kedvem támadt szabotálni egy bizonyos személy estéjét, amit aligha tehetnék meg egyszerűbben, mint partnerének elméjével játszadozva. Ez sem úgy néz ki, mint akinek sok sütni valója van… Nem megyek közel hozzájuk, szélebbről figyelem kettejüket egy újonnan rendelt vodka kíséretében, ha pedig Indianával összetalálkozna a tekintetünk nem vagyok rest széles farkasvigyorral üdvözölni, mielőtt kellemetlenné válik a szituáció, amibe belement.
Most kóstold meg a nyakát, hevesen, mint eddig.. nade mit látsz most ott, ahogy elhúzódsz onnan, hogy máshol is falatozgathass, miközben már a nadrág alá nyúlt a kezed a seggéért? Fekete, nyálkásnak tűnik és mintha.. odatapadna? Bizony fiam, piócára leltél, nem kéne lecsapni? Még szép, hogy de!
..és már lendül is az a kar ijedtségtől elkerekedett szempár által vezérelve. Ezen nem lehet nem somolyogni...

† music: shine † note: - † words: 529

◌

Csak egy leheletnyi mosoly évődik a szám sarkában a megjegyzésére, én minden álmomat valóra váltom, tudhatná már, mégha a kifejezés önmagában rendkívül erős is. Egyszerű tervek, hirtelen jött ötletek és a kellemes velejáróik, mint az a kedveskedőn gyönge térdhajlat cirógatás volt a bakancsom talpával néhány momentummal ezelőtt. Jobb, ha nem veri agyalágyultra vagy ájultra szegény lánykát, ki ijedten törleszkedik most – egy ideig még szükségem lesz rá, utána az övé lehet halálának pillanatáig is, ha kívánja, előbb a telefonszám, utána következhet minden más. A lecke is, melyből már most tudom nem fog tanulni a makrancos szamara, ám mérgelődése szórakoztató és játékának elrontása is egészen élvezetes. Az esti teendők listájáról lehúzhatok egyet, visszacsúsztatom nadrágzsebembe a telefont és felkapom a dzsekimet, egy újabb ital rendelésének leadása közben: gondoskodni kell a folyadékbevitelről. Mindig mindenki ezt hajtogatja.
Látom, hogy engem figyel, de mit is lehetne erre mondani? Óvatosságból, a düh netán félelem vezérli szempárját? Mégha a második is, nem számít, tisztában vagyok vele, hogy nehéz bárkinek is levennie rólam a tekintetét. Ő se lóg ki a sorból, bár ha egy picivel tovább hagyja rajtam megkímélhette volna szerencsétlen izomagynak a kezét – hogy fog így lejárni a konditerembe edzeni azokat az acélos izmait? Már-már kedvem támadna integetni a kíváncsiskodónak vagy a poharamat emelni az ő kedvéért, jelezve, most rá iszok, de nem teszem, marad a bazsalygás és szemezgetek a tömegben, vajon ki lenne az ideális „következő” Indiana Jones-nak a férfi után, ki ismételten bizonyítja rátermettségét s vezérelvét. A tettek, a tettek, csakis a tettek. Lemondóan sóhajtok, ha egy cseppnyi ész is társulna mellé valamire valónak lehetne nevezni. Ráérősen fogyasztom a vizemet és úgy döntök nem avatkozom közbe, míg nem száll meg újból az ihlet.. gyerünk kicsi múzsám, segíts nekem ebben!
..s elég csak gondolni rá, máris tudja merre kell jönnie.
- Mi az az egy a te javadra? – kaffantom olyan hangsúllyal, miből már sejtheti, hogy semmisnek tekintem az általa kikiáltott pontját. – 2 – 0 ide. – – korrigálom félvállról és a szemem sarkából lenézek a morgósra. Miért nem pukkadt még ki, mint egy túlfújt luftballon? Megingatom a fejemet a szavaira. Tévhitben él.
- Nem szép dolog belerúgni a földön fekvőbe.. – akit más küldött oda. - ..különben nem tudom honnan veszed, hogy szomjaznék a vérükre. Az ereidben dübörög minden csepped, vagy nem?– a családi háttere, a szappan opera nem változtat a tényen számomra. A sütőben világra jött kismacskák sem lesznek sütik, a kutyából nem lesz szalonna, én sem leszek virágkötő, noha bartender még lehetek.. a következő körnél nem átallok elültetni a gondolatot a pult túl felén álló fejében, hogy a hűtőből az almalevet öntse a poharába a nőnek és véletlenül se a kívánt whiskeyt. Apró bosszantgatások, de mind tudjuk milyen eredményesen mossa a partot a lassú víz és egyszer elfogynak a gyufák, betelik a pohár.
Hümmentek, miközben megfordulok, a falra szerelt polcokra szegezve tekintetemet és legurítom az utolsó cseppeket az italból.
- Elfogyott a fogpiszkálóm otthon. – nyúlok előre az üvegekhez, hogy kiválasszam a nekem épp megtetszőt, végül a rum felett állapodik meg a kezem. Nem rossz. A kiöntő fejét leveszem és a hátam mögé dobom. Valakinek a feje tetején fog koppanni, valamiért biztos megérdemli, ha a nőjét erőszakolja azért, ha nem.. akkor azért.
- ..de ha van nálatok, legközelebb átugrok. – a kedves, negédes ajánlkozás helyette is, mi megint felfelé kanyarítja szám sarkát: tudom, hogy imádja...

† music: you're going down † note: - † words: 597

◌

Élesen csattan a tenyér, ahogy megcirógatja az arcélemet és próbálja kizökkenteni helyéről az állkapcsomat. Kedélyeset fújtatok és visszafordítom a tekintetemet a vadászcafkára. Kezemmel az arcomat érintem, ahol szimpatikusnak talált az imént, majd az éledező félgörbület leolvad a helyéről.
- Ez még mindig nem 2-1. – tartom oda a másik profilomat, mutatóujjammal ütögetek rajta kettőt. Jelzésként, kinevezem neki a helyet hová még egyet kellene ütnie ahhoz, hogy teljes értékű pontként kezeljem az iménti parasztlengő utánzatát. A szívósság átka, cc. Az állítására feljebb emelkedik a szemöldököm: ezért ki vágyna a túlon túl sok fejfájással járó feladatra? Másfelől…
- Tragédia? Koránt sem az. Én bízom királyomban, hogy minden tőle telhetőt megtesz… – amit én nem tehetek meg. ..helyettem is. Kiszélesedik a mosolyom, már-már ártatlan, mint egy ma született bárányé; természetesen úgy csűri-csavarja a szavamat, ahogy jól esik neki és már sejtem is, hogy esze egyből az ágy körül kezd forogni, függetlenül attól hagyja-e az arcára íródni vagy szóban igyekszik kötekedni, nekem ellentmondva. ..de nem hinném, hogy ne értené a célzásomat, mindenki tudja milyen egy démon, Will: nem a legkíméletesebb, ha a vágyáról, akaratáról van szó. Ilyetén én csupán őt szolgálom azzal, hogy ügyelek a „kisasszony” fogyasztására, ő nem él évszázadokig, elhasználódik a porhüvelye, megöregedik, ha így folytatja még hamarabb is.. persze minek is értékelni az igyekezetemet? Legyintek, mint az öregek a fiatalok bolond újításaira.
- Szépapád lehetnék. – bukfencezik egy szikra az elmémben. – Lehet az is voltam. – érintem az államat elgondolkodón, az esély megvan rá, az a csekély nem válik semmivé, bár ahogy ránézek.. nem, nem hordozza magában tökéletességem jegyeit. - ..csak nem akarom, hogy a sok alkoholtól hamarabb kiüljenek a szarkalábaid és beállj a ráncos nénik sorába. – szúrom oda mintegy mellékesen, márcsak a körömreszelős mozdulat hiányzik hanghordozásom mellé. A megüresedett poharam már a pulton pihen, a rum folydogál bele aranybarnán és valóban nem töröm meg a sort, újabb alkoholmentest helyeznek Indiana elé. Szava tartó démon vagyok – sokad állásban jóakaró.
A csenés láttán rosszalló pillantást küldök felé, erre próbálom én terelgetni, mint lúdanyó a kis pelyhesét a szakadékba..? A következőre megszalad a farkas vigyora. Fog villan, közelebb hajolok, már-már bizalmaskodón.
- Úgy tűnt, hogy nem tetszett neki a módszerem..? – egyenesedek ki és idejét látom a rum kóstolásának. Az üveget visszateszem a helyére, nem kedvenc, többre nem vágyok belőle. A pohár pereme felett lesek le az alacsonyabban lévő kobakra. – Hjaj, mindig a legrosszabbra kell gondolni.. a bolti fogpiszkáló mond neked valamit? – támaszkodom fel a mázolt lapra, felé fordulok. Távozását egyetlen kedélyes intéssel konstatálom, mi külső szemlélő számára barátinak hathat. Jó cimborák vagyunk, csak még mi sem tudunk róla…

Nem csavartam ki miatta a nyakamat vagy fürkésztem érette lázasan a tömeget, ráérősen követtem, lustán ballagott utána a két fekete bogár. Az úti célját csörtetése tette egyértelművé, a botladozása felett elsiklok, nem lényeges információ a számomra. Az emeletre megyek, hogy a klub mögötti részre nyíló ablakok egyikén kimászhassak a tűzlépcsőre, hol elegáns mozdulattal lendülök ki a korlátra, mit ülő helyemül nevezik ki. Magam mellett támaszkodva nézek le az utcaszínre, a csatorna fedél alól feltörő gőz homályosítja el csak a kilátást…
Az ajtó, pedig nyílik. Nem kell látnom, remekül hallom. Nőies berúgás volt, mint mindig. Bár a mozgáskultúráját elnézve.. nem meglepő, ám az most annál inkább ferdíti tekintetemet, de mit sem zavartatva magam lógatom tovább a lábamat. Érzem a levegőben: műsor lesz. ..s valóban.
A szívemig hatol a feltételezése, hogy én hívtam – kár tagadnia, hiányzom neki! Oldalra döntött üstökkel figyelem tovább a jelenetet, egyelőre nincs kedvem csatlakozni hozzá vagy a bosszúéhes elvtársához.. őt csak közelebb terelem Jones-hoz, ne kerülgesse a forró kását, ez így unalmas. Saját démonai segítségével ugrasztom ki a nyulat a bokorból… Az az undorító gerincmenti borzongás előbbre fogja lendíteni.

† music: covenant † note: - † words: 597

◌