vivien & brandon

hunting time

Valamikor korábban rácsörögtem Vivienre, hogyha van hozzá kedve, akkor ma várom a Centralban. Zárás után már nem kószálnak erre az emberek, ha meg mégis, hát jóval gyorsabban mozgunk mi, semmint, hogy bárkinek is feltűnnénk, plusz bármikor képesek vagyunk lupus alakot ölteni, aztán ember legyen a talpán, aki akkor megkülönböztet minket vadon élő társainktól. Nem fog. Arra maximum egy másik garou képes, és ha egy garouba futunk a Centralban, akkor azt szinte biztos, hogy a falka tagja. Ha meg nem, akkor kicseszett nagy bajban van, mert engedély nélkül senki sem mászkálhat a terület alfájának engedélye nélkül. Ezt mind tudjuk.
De most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy úton vagyok a parkba. Nem lakom nagyon messze, ötvöztem a kellemest a hasznossal, vagyis a belváros kényelmét és a megélhetésemet biztosító melóm színhelyét azzal, hogy mindig a Kaern közelében legyek mindig. Elvégre a mi feladatunk annak a védelme és ezt mindenki a legjobb tudása szerint teszi. Van aki kémkedik van, aki végrehajtja, amit az alfája mond neki. Ettől működik a falka és én ebben nagyon hiszek. Az egységben és a falkában.
Míg a nőstény megérkezésére várok, addig elszívok egy szál cigit. Tudom, hogy a természet védelme és a dohányzás nehezen fér meg egymással, de nekem is lehet valami rossz szokásom, nemde?! A csikket majd nyilván egy kukába dobom, nem szemetelek, ha már egyszer arra teremtettem, hogy védjem amit a Földanyától kaptunk.
Bestiám türelmetlenül jár fel alá bennem, kitörni vágyik a fekete bundás, hatalmas dög. Meg is értem, hogy izgatott, elvégre a vadászat izgalmának kecsegtető híre melyik garout ne hozná lázba?! Na ugye.
Elszívom a szálat, elnyomom a csikket, aztán elmászok az egyik szemetesig és ott szépen kidobom. Milyen jól nevelt fiú vagyok én. Önelégült képet vágva fordulok vissza és megyek el a fák takarásába. Amíg várok, gondoltam levetkőzöm a váltáshoz, de valami megzavarja az idillt. Hangokat fúj felém a szél. Messze vannak még, emberek, de közelednek. Visszaveszem az időközben már elhajított pólómat és felvonyítok. Farkasom hangja messzire száll. Remélem ez megteszi majd a hatását és realizálják a szerencsétlenek, hogy farkas van a közelben, szóval nem kellene zárás után a parkban kószálniuk, inniuk és kefélniük.

✗ words ✗ music ✗ note

Brandon & Viv

hunting time

Az este meleg, a fekete égboltról milliónyi csillag tekint le rám, miközben elhaladok a park egyik mesterséges tava mellett. A mosolyom fülig ér, nem is tagadhatnám mennyire felpezsdült a vérem a mai vadászat gondolatára, mikor Brandon felhívott. Na, jó, egy egészen kicsit már maga a tény is feldobott, hogy ő keres. Nem esett nehezemre hátrahagyni csapot-papot, az egész szerkesztőséget a legnagyobb káosz közepette. Különben is mire valók a gyakornokok, ha nem arra, hogy eltakarítsák utánunk a rumlit. Nem bírok ellenállni a kísértésnek, lerúgom lábamról fekete magas sarkú szandálomat, és lábaimat megmártóztatom a tó hűvös vízében. Lábujjaimat tornáztatom, táncoltatom a víz felszíne alatt, megannyi apró vízgyűrűt keltve ezzel életre.
- Te aztán semmitől sem riadsz vissza, igaz?
- Miért félnék? – röppennek el hozzám a fiatal pár beszélgetésének foszlányai. Tompán hallom még a lány szívének heves verdesését is, amihez nem sokkal később a fiúé is csatlakozik, mikor is egy életerős farkasüvöltés hasított az éjbe.
- Talán mégis jobb volna menni.- mondta a lány.
- Olyan kis nyuszi vagy.- kuncogott a fiú, messze nem fesztelenül. Miután meggyőződtem róla, hogy távozóra fogják, felkaptam lábbelimet a vízpartjáról és mezítláb indultam meg az ismerős hang irányába. Szaladtam, rohantam, fekete nyári ruhámban, mint valami sötétárny, suhantam keresztül a parkon. Fesztelenül, szabadon, ó igen, ez a nekem való élet. Orromat csavarta a dohányfüst, közel járok, csalt arcomra mosolyt a felismerés. Gyorsítottam a tempón, míg Brandon impozáns alakja ki nem rajzolódott előttem a sötétben.
- Hali!- csaptam a hátára egy tisztességeset. – Kellőképpen elrettentőre sikerült a perfomanszod, fülüket, farkukat behúzva kotródtak el. – állok meg mellette, tekintetem végigsiklik markáns vonású arcán.  – Miénk a terep.- szabadulok meg minden szégyen nélkül sebesen az összes ruhámtól, majd ismét ránézve kihívóan felvonom a szemöldököm.- Verseny?- nyújtózom egyet bemelegítés gyanánt.

✗ words ✗ music ✗ note

vivien & brandon

hunting time

Úgy tűnik sikerült egy vonyítással jobb belátásra bírnom az ifjakat. Mondjuk pontosan ezt terveztem, szóval ettől csak még önelégültebb fejet vágok. Éppen nagyon jól elvagyok magamban és örülök a fejemnek, amikor kapok egy figyelemre méltó hátbab*szást. Vivien.
Éreztem a szagát valamivel korábban és sejtettem, hogy a közelben van, de épp nagyon el voltam foglalva azzal, hogy magamnak örüljek, szóval le a kalappal előtte, sikerült rám vágnia.
- Jah, büszke is vagyok magamra. Némi vonyítással rávettem őket, hogy lelépjenek. Ha kivénülök, én leszek a falkában az, aki a hangjával riogatja a környékbelieket. Na jó, remélem azt azért nem érem meg. – még mindig vigyorgok, de azért megvonom a vállamat is.
Hím vagyok és akármennyire is van nőstényem, azért nem vagyok rest szépen végignézni Viv vetkőzését és itt-ott rajta felejteni a szemeimet. Formás idomai és domborulatai vannak, meg kell hagyni. Persze én csak akkor állok neki vetkőzni, amikor ő már anyaszült meztelen nyújtózkodik. Gyakrabban is nyújtózkodhatna így a közelemben. Szerintem ezzel minden más hím is így lenne a helyemben.
Ahogy én is ádámkosztümben feszítek, vigyorogva nézek rá.
- Tudod, hogy egy jó versenynek sosem tudok ellenállni. A nagy tóig? – több is van a Centralban tóból, de a nagy az értelemszerűen nagyobb a többinél. Hiszpo alakot veszek fel. Az átalakulás nekem már nem jelent több időt egy-két másodpercnél. Hatalmasra nőtt fekete bestiám mancsai puhán érintik az avaros-füves talajt. Megvárom, amíg Viv farkasa is előbújik, feltéve, ha ő is alakot akar váltani és nem csak azért vetkőzött neki, hogy legeltethessem rajta a szemeimet. Ha ezzel megvagyunk, akkor talán nem marad más hátra, mint neki veselkedni és elindulni.
Fair játékos vagyok – most éppen – szóval indulok, amikor ő is. A következő pillanatban pedig már csak elsuhanó képként érzékelem a környezetemet. Amennyire lehet, annyira mozgok halkan, ormótlan méretű, vastag bundás dögöm a méreteihez képest meglepően csendesen és ruganyosan mozog a fák között.
Orromban érzem Viv farkasát, így tudom, hogy merre van hozzám képest. Nem szándékozom nyerni hagyni csak azért, mert nőstény. Ennyire azért nem vagyok fair, na. Meg amúgy is, nem azért jöttünk, hogy előzékenykedjek itt, mint akinek más dolga sincs. Győzzön a jobb! Szerintem legalábbis.
- Na mi van, ennyire vagy csak képes? – garou nyelven szólalok meg, hiszen ebben az alakomban emberi nyelven már nem tudok beszélni. Mivel vigyorogni aligha volnék képes, egy vicsor jelenik meg a képemen, ahogy megkeresem tekintetemmel a másik garout. Provokálom, még szép, hogy provokálom. Néha az is kell. De csak, hogy Viv érezze a törődést.

✗ words ✗ music ✗ note

Brandon & Viv

hunting time

Határozott, fürge mozdulattal csapok le hátára, megérintve ruhája szövetén keresztül feszes bőrét és az alatta megbúvó kemény izmokat. Most rajtam a sor, hogy arcomra önelégült ábrázat költözzön, ritkán sikerül meglepnem, így most kiélvezem minden pillanatát.
- Odébb van az még.- vigyorodom el, hisz jól láthatóan még mindig ereje teljében van.- Van még egy jó ötven éved.- mondom pimaszul.- Aztán majd, ha eljön az idő mesélek én rólad az ifjaknak. A nagy és félelmetes Brandonról, aki egyetlen üvöltésével képes volt megfutamítani néhány nyúlszívű városi kamaszt.- kacagok bele az éjszakába. Szeretek szemtelenkedni vele, bár igazából mindketten jól tudjuk, hogy felnézek rá, tisztelem és nem csak a falkában elfoglalt pozícióra késztet erre.
Sietve kezdek neki a vetkőzésnek, de mikor megérzem magamon figyelő tekintetét egy kicsit visszább veszek a tempóból, majd miután megszabadultam az összes textiltől figyelmében fürdőzve nyújtóztatom meg nyúlánk tagjaimat. Szerencsére ő sem marad adós sokáig kidolgozott testének leleplezésével, szemem sarkából figyelem végig a folyamatot, miközben kénytelen vagyok bestiámat megregulázni magamban, aki a kívánatosnál egy kicsit hevesebben reagált a meztelen férfitest látványára. Nyughass te szuka, egyszer majd úgyis elkapjuk.
Nem kell benne csalódnom, kap az alkalmon, így hát kezdetét veheti a móka.
- Aztán ne kelljen Rád sokáig várnom a parton. – szúrom oda, bár tisztában vagyok az esélyekkel. Nekem még egy kicsivel tovább tart az átalakulás, de röviddel Brandont követően én is kieresztem a bestiát. Csontjaim megnyúlnak, átalakulnak, előtörnek agyaraim az átváltozás felénél négy lábra ereszkedem. Az ezüstszürke szőr mely eleinte csak gerincen vonalában tőr elő szépen lassan egész testem beborítja. Méretem az övének kétharmada csupán, de így is megfagyna bármely halandó ereiben a vér, ha ráemelném olvadt arany tekintetem. Mancsaink egyszerre kaparják el a párától nedves avart, mikor kilőjük magunkat. Nővéremmel ellentétben én mindig fürgébb, gyorsabb voltam, semmint erősebb, de még így is Brandon oldalára dől a mérleg, ha elfogulatlanul mérjük fel az esélyeket. Így már az elején tudom, ha nyerni akarok ravasznak kell lennem. Fürgén szedem mancsaimat, hogy tarthassam vele a lépést, így nem csak kihívó megjegyzése jut el hozzám, de viccsorának látványa is, amire hasonlóképp reagálok.
- Csak nem venném a szívemre, ha túlhajszolnád magad, a Te korodban…- vágok vissza fajtám ősi, vad nyelvén. Majd összeszedve minden erőmet kivágok egy sprintet, hogy átmenetileg elévághassak. Nem tudom ezt a tempót hosszútávon tartani, de nem azért nem szakadok el tőle most messzebb, mert ennyire futja. Annyira hajtom magam, hogy éppen az orra előtt haladhassak, csak egy kis szakaszon keresztül.
- Nesze!- hátsó mancsaimmal kevés fűvel kevert földet rúgok a szeme közé. Tisztában vagyok vele, hogy ez semmi, ahhoz hogy megállítsa, vagy, hogy egyáltalán veszítsen lendületéből, de nem is az a célom. Csupán hergelem, azt akarom, hogy a nyomomba szegődjön, megpróbáljon elkapni, amire minden esélye meg is van. Most már minden idegszálammal előre koncentrálok, így csak remélhetem, hogy ott van mögöttem, az izmaim már égnek, nem bírom sokáig ezt a tempót tovább, és még a táv felénél sem járunk. Tudom, hogy egyetlen sanszom van és azt igyekszem is megragadni. Átvágok a sisnyáson, de ezzel nem csak az a célom, hogy levágjam az utat a tóig. Van itt néhány vastagabb ág, éppen nekem fejmagasságban, nem térek ki, csak éppen az utolsó pillanatban, hogy a hímnek minél kevesebb ideje legyen reagálni a hirtelen elébe kerülő akadályra, és igen eddig tartott az erőm is. Még mindig beleadok mindent, de kevés ez az ahhoz, hogy Brandon előtt maradhassak, kivéve talán, ha sikerült megakasztanom az iméntivel.

✗ words ✗ music ✗ note

Brandon & Viv

hunting time

Fürgén szedem a mancsaimat Brandon nyomába.
- Szájból szájba lélegeztetést bármikor vállalok. – hunyom le egyik arany szemem, még jelenformámban is félreértelmezhetetlen a gesztus. Sokáig azonban nincs alkalma Brandonnak elemezni azt, mert megrúgom a port. Sikerül elé vágnom, és a szeme közé rúgott avar is eléri a kellő hatást, a nyomomba szegődik. Futás közben kivillannak agyaraim, nyeregben érzem magam. Már csak néhány perc, szaporázom meg és igen, sikerül az utolsó pillanatban kitérnem az ág elől. Kirobbanok egy kisebb tisztásra, de figyelmemet hátam mögé fordítom. Lelkem önelégülten mosolyog, miközben várom, hogy Brandon nekirongyoljon az akadálynak. Hol a frászban van? Gerincem mentén felágaskodik a sötétszürke szőr, de már hiába, későn figyelmeztet az ősi ösztön, nem sikerül kitérnem a hím farkas útjából, aki elrugaszkodott a nekiszánt csapdáról és a levegőből csap le most rám. A hatalmas sötét test magával sodor, s mikor végre elvész a lendület a földhöz szegezve találom magam. Szorongatott helyzetem ellenére nem hunyászkodom meg, felé kapok, álkapcsom hangosan csattog tőle csupán néhány milliméterre. Bestiám az övének feszül, végtelenül élvezi a helyzetet. Torkom mélyéről mély morgás tör elő. Dacolni akarok vele, hogy aztán mindennek a végén elkapjon, de úgy igazán. Teste közelsége egészen felajz. Akarom, de ő mélységes csalódásomra elereszt. Még mindig kitekeredve, a földön fekve figyelem, ahogy vörös nyelve fürgén kicsap és végignyalja sötét pofáját, majd megrökönyödésemre az enyémet. Aranyszemeimben különös fény gyúl, tudom, hogy nem ez volt a szándéka mégis felkavar. Utálok elérzékenyülni, és gyűlölöm érte, hogy képes ilyen érzéseket kiváltani belőlem. Sértet büszkeségem haragra gerjeszt, dühödten kapok mancsommal pofája felé, azt se bánom, ha sikerül karmaimmal egy kis vért serkentenem, aztán újra futásnak eredek. Marom még sajog ott, ahol az imént állkapcsa földnek szegezett, de igyekszem nem tudomást venni az enyhe fájdalomról. Futás közben lupus alakot öltök, érzékeim tovább élesednek, eltelítkezek a természet illatával, ízével egy ritmusra lüktetek vele.
- Na, gyerünk, ne csak bámulj ott!- vetem oda, mintha mi sem történt volna, majd rohanok míg el nem érem a nagy tó partját.

✗ words ✗ music ✗ note

Brandon & Viv

hunting time

A bennem rejlő vad, nem szégyelli a másik tudtára adni vágyait, és bár mondhatnám, hogy én szégyellem magam helyette, de nem így áll a helyzet. Nem vagyok jó ember, képtelen vagyok elnyomni önös vágyaimat, és ha őszinte akarok lenni, és miért ne akarnék, nem is áll szándékomban. Nem vagyok egy tipikus csapatjátékos, nehezen mondok le dolgokról, csak azért, hogy mások kedvébe járjak. Mi marad akkor nekem? S különben is övé a döntés joga, és él is vele. Nem lep meg, mégis fájó karcot ejt büszkeségemen az elutasítás. Nem szokásom zsákbamacskát árulni, tudtára adom érzéseimet, most éppen tettlegességgel, hogy aztán faképnél hagyjam. Elrohanok a következmények elől, folytatódik a verseny. Meg sem állok a tópartjáig, ott aztán megtorpanok a kavicson, mancsaimat óvatosan tervezem a hideg vízbe mártani, de Brandon keresztül húzza terveimet…
- Nyertem!- alig hiszem el, de a hím gyorsan elfojtja örömömet. Ismét a levegőből csap le rám, akárha szárnyai volnának. Állkapcsa bőrömbe váj, de alig van időm érzékelni mindezt, hisz hatalmas testével, erős mancsaival magával sodor a tóba. Az erő, mivel teste az enyémnek ütközött az összes levegőt kiszorította belőlem, így már akkor úgy érzem, hogy fuldoklom, mikor még a víz alá se merültünk igazán. Szemem tágra nyílik, pupilláim kitágulnak, a szívem erőteljesen pumpál, miközben lábaimmal pánikszerűen kalimpálok. Egy pillanatra a bennem rejlő két lélek eltávolodik egymástól. Én mélységes nyugodtságot érzek a sötét, zavaros víztükör alatt lebegve, míg farkasomat felemészti a pánik. Hevesen rúgkapál, rendesen megnehezítve ezzel Brandon dolgát, aki megpróbál velünk a felszínre evickélni. Amint újra levegőhöz jutok, máris ráznám le magamról, de nincs rá szükség magától is elenged. A partra evickélek, nedves bundám a testemre tapad, horpaszom szaporán emelkedik és süllyed. Összességében elég szánalmas látvány nyújthatok. Meglepve tapasztalom, hogy csúszik ki kezemből az irányítás, farkasom visszavonulót fúj, és néhány másodperc múlva homid alakban térdepelek döbbenten a vízpartján.
- Ez nem volt szép tőled.- fordítom fejem Brandon irányába, hajam nedves csápjai az arcomba csapnak. Bestiámat megviselte az a régi élmény, mikor is majdnem sikerült vízbe fullasztanom magam. Még az első átváltozásom előtt történt, de mégis oly mély nyomott hagyott benne, nem is olyan különös ez, ha belegondolunk abba, ha nincs a nővérem, valószínűleg már rég halott lennék…
- Csak egy rossz régi emlék.- magyarázom mosolyogva két sietős levegővétel között.- Ne merészeld elárulni senkinek, különben nem állok jót magamért.- villan az aranyszempár, ujjam fenyegetőn az égnek mered, és ismét kezdetét veszi az átváltozás, ami a korábbinál kétszer tovább tart. Visszakozik a kis dög, de jobb belátásra bírom.
- Készen állsz?- kérdem, miután alaposan megráztam magam. Elsétálok Brandon előtt, nedves farkammal a pofájába csapva.- Hajtsunk fel egy szarvast.- javaslom, elegem van az őzekből és a mai után bestiámnak is kijár egy kis engesztelés.

✗ words ✗ music ✗ note

Brandon & Viv

hunting time

Megjegyzésére elhúzom a számat, örömest letörölném öklömmel önelégült vigyorát. A macskás hasonlatra felmordulok, pedig farkasom még mindig eltávon van, így a felháborodott hang nagyon is emberi. Kénytelen vagyok hát valamiféle magyarázattal szolgálni, hogy elüssem a sértést.
- Nem tudtam, hogy tea partyra vagyok hivatalos, azt hittem vadászni jöttünk.- dacoskodom. Úgy érzem, így is eleget mondtam, ő pedig jóval többet látott a kelleténél, így meg is esketem, hogy erről senkinek egy szót se. Képzelem milyen nagy derültséget okozna a falkának, ha kiderülne, hogy a nagypofájú, vagány Viv farkasa berezel egy kis búvárkodástól. Hangomon érződik, hogy halálosan komolyan gondolom, ha elárul szétrúgom a seggét, az sem érdekel, ha többet kapok, mint adok.
- Helyes!- tűrném félre nedves hajamat arcomból megenyhülve, ha nem kapna az ujjam után, és nem tenné azt, amit. Nagy különbség van aközött, mikor a saját bestiám dacol velem, és az között, mikor egy másik kényszeríti rám akaratát. Szabad kezem egy kobra fürgeségével csap le csuklójára, melyet erősen megcsavarok, míg az izület engedi. Nem tennék benne nagy kárt, ha eltörném, ebcsont beforr, és ez a mi esetünkben extrém gyorsan értendő, de még nem tartok ott, csak azt akarom, hogy elengedjen.
- Azért, mert előbb utóbb kimászok onnan, és akkor felhasítom az irhádat.- vetem oda dühösen.- Mikor meséltél Te nekem a gyerekkorodról, a családodról, ha?- húzódok el tőle, ha sikerül kiszabadulnom szorításából. Még mindig a kavicsos parton térdepelve fordítok neki hátat. A nyálkás kövek meztelen bőrömbe mélyednek. Kézfejemet, melyet megragadott óvón vonom mellkasomhoz, pedig nem is fáj. Végtelenül bosszant, hogy beszélgetésünk ilyen irányt vett, de saját gyengeségem az, ami leginkább haragra gerjeszt.
- Nevetséges!- felszisszenek, de végül visszafordulok felé. - Nem adom ingyen. Titkot titokért. Én elárulom az enyém, és cserébe Te is elmondasz egyet a Tieid közül.- vázolom az ajánlatomat, amiből nem engedek, így csak akkor kezdek hozzá a beszámolónak, ha Brandon is elfogadja a feltételeket. Nehezen akarnak megszületni a szavak, aztán az avarról Brandon arcára emelem a tekintetem és hirtelenjében megered a nyelvem.
- Kicsi voltam még, olyan nyolc, vagy kilenc éves. Nem sokkal a régi falkánk lemészárlása előtt néhány héttel, a szüleim között nagy volt a feszültség, egyikük futni akart, a másik maradni, és a nővéremmel se volt mindig olyan a kapcsolatom, mint most.- szomorú, nosztalgikus mosoly rajzolódik arcomra. Milyen sokáig éltem abba a hiszembe, hogy gyűlöl engem, s talán így is volt.Még mindig kicsit összefacsarodik a szívem, ha visszagondolok azokra az időkre.- Nem akartam meghalni, legalábbis nem igazán.- emelkedik mellkasom egyre szaporábban, miközben felidézem magamban a pillanatot.- Levetettem magam a szikláról, le a tengerbe és hát nem sokon múlott.- mosolyodom el szomorúan, és elfog a szégyenérzet. Nem kellett volna elmesélnem. Elfordulok tőle, hosszú karjaimmal védelmezőn átkulcsolom lábaimat.
- A problémamegoldó képességem sokat fejlődött azóta.- motyogom térdeim közé, majd tekintetem, szemem sarkából ismét Brandonra villan.- Nem ér ítélkezni, míg nem hallattad a hangod.- próbálom emlékeztetni arra, hogy most ő tartozik egy történettel. – Te akartál beszélgetni! – hívom fel rá a figyelmét még mielőtt ellenkezni merne. Legközelebb majd befogja.

✗ Ha Brandon nem megy bele a dologba, akkor a végét vedd semmisnek. ✗ Paradise Circus ✗ note

Brandon & Viv

hunting time

Most komolyan a szemét forgatja? Hogy lehet ekkora egy f*szkalap!? Ráng szemöldököm az idegtől.
- Nem okoz gondot a fürdés, csak akkor, ha egy vadbarom tavak fenekére nyomkodja a fejem!- most szívem szerint én is a szememet forgatnám, de már csak azért se. Szörnyen bosszant, hogy ilyen kemény legénynek érzi magát, csak mert erősebb nálam, szívesen felvilágosítanám, hogy attól még tudok kellemetlen, és fájósebeket ejteni rajta, ha végén ő is fektet két vállra. Legszívesebben ezt most rögtön szemléltetném is, gyakorlatban. Az orrnyergemet kell masszíroznom, hogy egy kis időt nyerjek és lehiggadjak, hogy aztán viszonylag civilizált módon oldjuk meg a titkok kérdését.
- Így fair.- biccentek, igen, jól látja a helyzetet. Amilyen gyorsan belemegy félek, valami bagatell kis ostobasággal akarja majd kiszúrni a szemem, de ráérek ezen majd akkor problémázni, most elég megbirkóznom azzal, hogy ablakot nyissak a régmúlt emlékeire. Nem megy könnyen ez a kitárulkozósdi, végül csak túlesek rajta. Azt mondják, hogy az emberek megkönnyebbülnek, ha kiönthetik a szívüket valakinek, hát baromira nem így érzek. Tekintetem azt súgja hátrább az agarakkal, mikor a hátamat lapogató Brandon felé pillantok. Látom rajta, hogy ez neki is kellemtelen, nem értem miért erőlteti, de szerencsére nem hazudtolja meg sokáig önmagát.
- Hah! Pedig jó vagyok benne, tényleg.- bár nem látom, de kihallom hangjából a mosolyt, hát én is felnevetek, nem kevés öniróniával. Mindkét munkám megkívánja a gyors és hatékony döntéshozatalt, és valóban nem jelent problémát a megfelelő döntések kiválasztása, míg nem vagyok személyesen, érzelmileg érintett egy ügyben, amint ez megtörténik valahogy kicsúsznak a kezemből a dolgok. Hanyatt vetem magam, úgy hiszem túl vagyok a nehezén, de Brandon csak nem hagy nekem békét.
- Mégis ki a franc jönne rá, ha nem jár el a szád?- ugyan mekkora esélye van annak, hogy valaki ellenséges szándékkal mélyvízbe hajít? Nevetséges, és felháborító. Egyáltalán nem tetszik, ahová ki akar lyukadni.
- Mire véljem, ez valami ultimátum? Nem, nem tudta a mai napig senki, és minden rendben lett volna, ha ez így is marad.- sziszegem. Úgy ki tud hozni a sodromból, hogy az nem igaz. Indulataimat azonban egy időre kénytelen vagyok parkoló pályára terelni, annyira ledöbbent, amit Brandon megoszt velem. Mit ledöbbent? Sokkol! Azt hiszed, ismersz valakit, és tessék, ilyen dolgok derülnek ki. Na, nem mintha ettől megváltozna a róla bennem élő kép. Valahogy mindig is érződött rajta, hogy sötét, fájó dolgok lapulnak a múltjában, úgy hordozza őket magával, mint valami láthatatlan palástot. Bár nem látod, de mégis megcsap a szele, és tudott, hogy ott van valahol, létezik.
- Oh, hát, megleptél.- közlöm tömören. – Sikerült überelned.- csettintek a nyelvemmel elismerően. Nem, valahogy nem kívánkozik a részletek után szaglászni, jobb bizonyos dolgokat hagyni meglapulni a sötétben. Kár, hogy Brandon nem vesz rólam példát.
- Nem vagy vicces.- állok vele szembe, miután felhúzott magával. Szemeimet az övébe fúrom, igen, remélem, hogy csak tréfált, bár nehéz ezen szándékán morfondírozni, miközben mezítelen testem az övéhez ér, borzongás fut végig a gerincemen, ahogy tudatára ébredek ennek. Elhúzódhatnák szégyellősen, de én nem az a lány vagyok. Közelebb lépek hozzá még egy arasznyit. Melleim mellkasához simulnak, orrom hegye szinte az övét érinti. Felszegett fejjel nézek a szemébe. Olyan közel van, olyan könnyű és kívánatos dolog lenne számat az övére tapasztani. Ujjaimmal végigsimítok balalkarján, és fel végig a bicepszén. Ajkaim elnyílnak, a fogaimmal a szája felé kapok, orromat ráncolva, ám még mielőtt őt érinteném összezárul az állkapcsom. – Éhen halok, menjünk fogjunk valamit…- javaslom, még mindig nem tágítva, azt most neki kell.

✗ ✗ Paradise Circus ✗ note

Brandon & Viv

hunting time

- Ekkorából nem hiszem.- mormogom gúnyosan, mert hát a taplóságnak is vannak fokozati és Brandon a csapat élharcosa e téren is. Persze értem én, hogy mire próbál célozni, csak marhára nem bírom, ha belepofáznak a dolgaimba. Még ha a jó szándék is vezérli, vagy közérdeke képtelen vagyok jó néven venni akadékoskodását. Hiába vigyorogsz így rám, mondanám neki legszívesebben, már korábban is feltűnt milyen észvesztően jó pasi, de ez most nem billenti pozitív irányba a véleményemet róla, sőt! Bár valami azt súgja nem is ez volt a célja ezzel.
- Menj a francba!- csattanok fel dühösen, amitől csak még mélyebb árnyalatot vesz fel arcszínem.
Határozottsága belém fojtja a kitörni készülő visszavágást. Ez az egész csak megerősíti bennem azt az tapasztalatot, miszerint ostobaság kiadni magunkat másoknak, megnyitni a szívünket és hasonló marhaságok, mert a „kedves barátok” visszaélnek az így szerzett tudással.
- Rendben.- vetem oda, és nagyon remélem, hogy ezzel le is zártuk ezt a témát. Komolyan megfontolom majd, hogy foglalkozzak a kis problémámmal. Szakembert aligha kereshetek fel vele, de megoldom, ahogy szoktam, magam. Eztán ő nyújt nekem betekintést a múltjába.
- Pedig sikerült.- pillantok komoly képére, s a számsarka megremeg és bár próbálok ellenállni, de őrült kacaj tör ki belőlem.
- Annyira elcseszettek vagyunk. – s ezt most nem csak ránk értem, hanem úgy egészében a fajtánkra. Talán majd egyszer elvégzek egy kutatást, hogy kiszűrjük melyik az a gén, amelyik ilyen elfuserált életre kárhoztat mindannyiunkat. Persze, vannak kivételek a falkánkban is, de a többségünk sokkal több szarságon ment keresztül, mint illene. Ez volna a hosszúélet ára? Késsz káosz vagyok…eszme futtatásomat Brandon szakítja félbe, mikor is maga mellé ránt. Nem bír leszállni rólam, agyamat szépen lassan megint elárasztja a vörös köd, de haragomat nem csekélyke vágy is fűszerezi ezúttal. Nőstényem kacérkodik, ingerli a hímet, aki vevő lenne a játékra, egyedül Brandon áll szórakozásunk útjába.
- Szép kis dorong.- siklik végig elismerő pillantásom legbecsesebb testrészén, hogy aztán visszavándoroljon arcára. Imádom, hogy akar, addig akarom lökdösni a szakadék felé, míg bele nem zuhan. Leheletem borostás állát cirógatja, szemeim pajkosan csillognak, ajkaim enyhén elnyílnak, s amikor a fenekembe markol!
- Ah!- nyögök fel kéjesen, elégedetten, alsó ajkamat fogaim közé csippentem, tenyeremmel kénytelen vagyok megtámaszkodni izmos mellkasán. A fenekemben lévő izmok megrándulnak a váratlan csapásra, de nem húzódnék el, nem lenne ellenemre egy kis fenekelés a megfelelő módon tálalva, de sajnos Brandonnak más tervei vannak, olyanok, amik lefagyasszák a kéjes vigyort képemről.
- Ne már!- ellenkezek, így úgy kell lerángatni a tópartjáig, ha szeretné, hogy vele tartsak. Egyáltalán nem tetszik nekem ez az új irány. Minél közelebb érünk a  vízhez annál hevesebben ellenkezem, csak akkor hagyok fel a rúgkapálással, mikor már térdig gázolunk a hűs vízben.
- Nem akarod most Te azt.- figyelmeztetem, a dögöm be van gerjedve, és nagyon jól tudja, hogy Brandon akarata az egyetlen, ami elválasztja őt vágya tárgyától, és ha mindez nem volna elég még a korábbi fürdetésért is be van rágva, szóval ha most újra víz alá kényszerítik elszabadul a pokol. Nem sok empátia szorult belém, de a bestiámmal leírhatatlanul szoros szálak fűznek össze, nem fogom csak úgy kiadni őt, amikor tudom, hogy mi vár rá.
Okos enged, szamár szenved, hát én mindig is csacsi párti voltam.
- Nem!- jelentem ki határozottan, felé csapva nyitott tenyeremmel. Nem vagyok hajlandó a könnyebbik utat választani, ha Bran azt akarja, hogy előjöjjön, saját kezűleg kell kirángatnia őt barlangjából, és szembenéznie haragunkkal.

✗ ✗ The Dreamer ✗ note

Brandon & Viv

hunting time

Megjegyzésére orromat ráncolva fintorodom el. Meglehet, hogy nem vagyok a tapintatosság mintapéldánya, de bunkóság terén nem játszunk egy ligában, és sok más területen sem, de az hagy legyen már az én bajom. Öniróniával vegyített szenvelgésemet, azonban most türelmesen végig hallgatja, még ha építő jellegű megszólalással nem is szolgál utána, de ugyan ki lenne rá képes?
- Az már igaz!- szélesedik ki mosolyom. A sok szarság ellenére nem cserélnék senkivel. Imádom azt a vad, zabolátlan, kockázatokkal teli életet, ami nekem jutott osztályrészül. Persze, ha valaki elém állna azzal, hogy visszaadja a családomat, ha cserébe megfoszthat mindentől ami vagyok, hát nem haboznék, de hiábavalóság ezen keseregni. Ami volt elmúlt, már csak a fájdalom köti a jelenhez.  Erős vagyok, fürge, szabad akár a szél, és még, ha magam is vagyok és az élet kilátástalannak tűnik, akkor se vagyok egyedül, mert Ő mindig ott van velem. A gondolat szelíd mosolyt csal az arcomra, és farkasom is szeretetteljesen morgolódik lelkem mélyén. Nincs ami elvághatná ezt a köteléket.
Gyorsan magunk mögött hagyjuk a merengést, de még várat magára, hogy a tettek mezejére lépjünk. Megrekedünk, vágytól telve, mi is, ők is, de úgy tűnik ennél nincs tovább.
- Innen nem tűnik olyan hatalmasnak.- hát igen, nem bánnám, ha közelebbről is szemrevételezhetném azokat a méreteket, vagy máshogyan juttatná tudtomra, hogy mekkora is az-az akkora. Hergelem, próbálom tovább szítani a tűzet, de ő inkább oltaná, és mi tagadás ügyesen teszi. Mikor a part felé rángat már nyoma sincs bennem az iménti vágyodásnak, inkább csak mennék az ellenkező irányba.
Esélytelen, hogy az ő szabályai szerint játsszam a játékot, amibe részt sem kívánok venni. Nem érdekel mennyire lesz kellemet, mennyire fáj nem adom magam egykönnyen, a bestiámat pedig pláne. Tenyerem az arcán csattan, meg se kottyan neki, de nem is az volt a célja, egyszerűen csak minden porcikámmal tudatosítani akarom benne, mennyire pipa vagyok. Valójában persze ez nem csupán harag, farkasom félelme egy ponton az enyémmé válik.
- Fejezd be!- utasítom, miközben arcomat eltorzítja az erőfeszítés, miközben próbálok ellenállni. Szavaimmal nem mutatom jelét, de tekintetem arról árulkodik, hogy kész vagyok könyörögni is, ha kell, de ez őt nem hatja meg.
- Ne!- hallatszik torz üvöltésem, hiszen állkapcsom már nyúlni kezd, agyaraim előtörnek, térdre kényszerít a fájdalom, miközben rég tapasztalt hosszadalmas átalakulás veszi kezdetét. Az utolsó pillanatig próbálom bent tartani, de nem elég, hogy kitépni próbálják belőlem, ő maga is jönni akar. Esélyem sincs. Arany szemeim vérben forognak, dühödten csattog felé állkapcsom, de ő erősen megragad és a víz alá taszít. Eltátott számat kitölti a hideg folyadék, szemeim tágra nyílnak, de csak homályos foltokban vélem felfedezni Brandon fölém magasodó alakját. Vizet rúgok az arcába, miközben kapálózom. Bántani akarom, szétcincálni, de legfőképp szabadulni tőle. Halszagú víz csordogál végig orrjárataimon, szívem fokozódó ütemre verdes mellkasom mélyén. Sóst ízt érzek, pedig tudom, hogy nem lehet, újra az emlékeimbe ragadok. Tengervíz tölti ki a belsőmet, szétfeszít, mar…Fulladozva bukok a felszínre, mikor Brandon engedi. Képtelen vagyok bármit is szólni, túlságosan lefoglal, hogy felköhögjem a tó vízét.
- Széttéplek.- nyöszörgöm, mikor készen állok rá, mancsaimmal a karjára fogok, karmaim vért serkentve vájnak bőrébe. Remélem, belátja, hogy ez nem vezet sehová, és végre elereszt, bár, ha az volt a célja, hogy Bestiám ne akarjon visszavonulni, akkor sikerrel járt, mert most sokkal erősebb benne a vágy, hogy Brandon életére törjön semmint, hogy menekülőre fogja.

✗ Én meg voltam vele elégedve ✗ music ✗ note