to New York. Bizonyára hallottál már a méltán híres Nagy Almáról, amely a USA legnépesebb városa. Ez alkalommal otthont ad számtalan természetfeletti lénynek is. A vámpírok már előbújtak koporsóikból, többé nem titok a létük, ahogyan a vadászok sem titkolják már kilétük. Azonban rajtuk kívül még temérdek teremtmény leskelődik rád a sötétből. Gyere és lépj be, ismerd meg a világunkat, ahol semmi sem az, aminek látszik. Légy részese a hatalmi harcoknak vagy épp az egyensúly fenntartásának! Oldalunk saját elképzelések alapján megalkotott fantasy világnak ad otthont. Ismerkedj meg velünk, válogass kedvedre a játszható fajok közül, alkoss karaktert és érezd jól magad!
• • • • • • • Az oldal alapítása: 2014. 07. 04
Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég
» Csatorna by Raina Cleopatra Kills Szer. Szept. 17, 2014 2:09 am
Az oldal gondolata WILLIAM és ANNA fejéből pattant ki. A leírások a White Wolf gondozásában megjelent Vampire: The Masquerade; Werewolf: The Apocalypse asztali szerepjáték könyvek; továbbá Charlaine Harris; Laurell K. Hamilton; Angela Knight fantasy írók művei, illetve Hemlock Grove; Blood Ties című sorozatok nyomán készültek. Minden az oldalon található leírás a Staff keze munkája, amelyet szorgosan készítettek el és mivel mindez saját, nem szeretnénk, ha más oldalon visszaköszönne bármelyik is! A design-t, az oldalképeket és a fejlécet LENA készítette, amelyet ezúton is nagyon köszönünk neki! A helyszínképek a tumblr-ről származnak, az effekteket LENA készítette rájuk. Minden, ami az oldalon található, az oldal vezetőségének tulajdonát képezi!
Az órámra pillantok és felemelem a kezemet, hogy a közelgő taxisnak jelezzem utazási szándékomat. Az utasterébe nincsen egy árva lélek se és biztos vagyok benne nem hagyna csak úgy az út szélén egy jól szituált fiatal embert, akinek vélhetően van mit a tejbe aprítania. Készségesen húzódik le, hogy egy gyors dzsekiigazítást követően elfoglalhassam a hátsó ülést. - Jó napot Uram! Merre lesz a fuvar? – kérdezi egyből indiai akcentusával a nem napon barnult elvtárs félig hátrafordulva. Csak a rövid biccentésemet követően tereli vissza figyelmét előre, hogy út közben adhassam le információt. - Üdv, azt hiszem Diamond a club neve, ami a Patchen Avenue-hoz közel van a Broadwayen.. – mélázom el mi lehetett a neve, nem néztem a neonbetűkkel rótt nevet. – ..az a puccos, fényeffektes. – csettintek neki és hajolok előre, megtámaszkodva a háttámlákon, úgy nézegetem a GPS-t az elválasztó falon keresztül. – Biztos tudja melyikre gondolok. – paskolom meg a vállát, ami nem töltheti el jó érzéssel, nem is jótékonysági céllal teszem, nem biztatásból. A képeket juttatom át az ő elméjébe és már érzem is a szikrát, ami elpattan az agyában. - Ó, persze. Nem értem miért nem jutott előbb az eszembe. A Crystal Club! – örvendezik saját zsenialitásának, hogy rájött miről is beszélek. Királyomra, de primitív… - Ja, az. – zárom rövidre és emlékeztetem gondolatban rá, hogy merre is tartunk illetve jobb volna, ha nem húzná sokáig az időt. Nem egy szívderítő látvány önmagát látni kipréselve az aszfalton, miközben a percmutató már elhagyta a felet. Most még csak óra tíz, kényelmesen elvihet oda a dugó ellenére is. Nem sietek.
A villódzások ismerőssé válnak, a négy kerék, pedig lassítani kezd. Minden jel szerint megérkeztünk. A megállást követően szótlanul nyitom ki az ajtót, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne fizetés nélkül távozni – és valóban, de már érkezik is a reklamálás. - Uram, a számla… – mondaná, mondaná, de nem akarom végighallgatni a hegyi beszédet, sem az anyagi gondjaira vonatkozó részt. Mostantól egy teljes napig csak a McDonalds-ban kapható, olajos sült krumplira fog gondolni és a szűnni nem akaró éhségére. Se pénztárca, se család, telefon, munka vagy barátok nem állhat ő és a hőn áhított gyorskajája közé. Nem ezt nevezik a halandók szerelemnek? Íme egy legyőzhetetlen gát, kezdjen vele, amit akar. Nem intek neki pát, nem fogom többet látni. Tekintetem a logóra szegezem és megindulok soron kívül, hogy bejussak a nyüzsgő beltérbe. Állítólag itt szokott bulizni a kis cafka, remélem most sem lesz másként, bár az informátorom nagyon meggyőző hangon mondta, hogy biztos ebben. Hm, legyen. A biztonsági őrrel természetesen jó cimborák vagyunk, volt már párszor az üzletben lenyíratni a szakállát, vigyorogva tessékel be és kíván jó szórakozást. Egyből a pulthoz megyek, hogy leadjam a rendelésem egy duplavodkára. на здоровье! Az ottani székek egyikén helyet foglalva előbb vagy utóbb meg fogom pillantani a vörösödő hajkoronáját az ifjú milliomos sarjnak, mert mindig van egy hely, ahol mindenkinek jelenését kell tennie. A mosdó mellett, pedig nem akarok mégse álldogálni, ha már van választási lehetőségem...
† music: no heaven † note: Little Alice fell down the hole, bumped her head and bruised her soul. † words: 482
◌
hello, babe, here is my name
Indiana Hardy
Ψ Home : ♔ New York Ψ Job/hobbies : ♔ Hunting things Ψ Humor : ♔ I had... Ψ Total Posts : 31 Ψ Join date : 2014. Jul. 25.
Citizen
Tárgy: Re: Crystal Club Szer. Aug. 27, 2014 8:02 pm
Mintha minden lelassult volna. Hallom, ahogy elsüvít mellettem és a falba fúródik ökle. Minden bizonnyal eltöri az orromat ha nem hajolok el időben. Öklöm a bordái közé fúródik, kétrét görnyed és találkozik az orra a térdemmel. Aztán az arca a talpammal. Vért köpök megvetésem gyanánt. - Rohadék. Örülj, hogy nem vágom el a torkodat - hajolok felé és tincseinél ragadva emelem fel a fejét és csapom vissza a hideg macskaköveknek. - Üzenem a Testvériségnek, hogy tudom ki árulta el a családom. - Felemelkedek és ott hagyom. Az sem érdekel ha megdöglik. Visszalépek a klubba és a mosdóba igyekszem. A tükörben lévő kép nem dobja fel a kedvem. A szám felszakadt, a nyakam körül ujjak lila lenyomata. Felhúzom a topot és az oldalamon is csúnya foltok éktelenkednek már most. A rohadt életbe, bulizni jöttem, nem azért, hogy seggfej vadászokat kelljen leszerelnem. Alaposan lemosom magam és a táskából előkerül az alapozó, a vörös rúzs és a fésű is. Miután rendbe szedem magam, azonnal a pult felé indulok. Az nem kifejezés, hogy szükségem van egy italra. Út közben elkapják a derekam és táncba visznek. Nem mondom, hogy nem fáj ahogy a srác a derekamba csimpaszkodik de a látványa vigasztal és nem vagyok rest kiélvezni a csókot sem, ami vad és nyers. Végül eleresztem és rákacsintva hagyom ott. Prioritás. Először az ital, aztán jöhet a többi. Intek a pultosnak és mikor meglát, elvigyorodva nyúl az üveg után. Nem vacakol a pohárral, tudja, hogy nincs szükség rá. A kezembe nyomja a whiskyt, én pedig hálásan kacsintok rá. Alighogy azonban lemegy az első korty a torkomon, meghallok valamit. Süket még nem vagyok és tökéletesen tisztában vagyok azzal is, hogy épp engem titulál szakadt, drogos kurvának. Máskor sem tűrném de ma? Épp ez után a balhé után? Ó, aranyom, rossz emberrel kezdtél. Mielőtt észbe kapna, tincseibe marok és olyan erővel feszítem hátra a fejét, hogy majd elhanyatlik. A barátnője, a kis szőke, ijedten sikkant és lép hátrébb. Tisztában vagyok vele hányan figyelnek de leszarom. A biztonságiak nem fognak kidobni mert jóban vagyunk. A kis vörös fejét aztán a pultra taszítom. - Próbáljuk meg még egyszer. - mondom higgadtan, nem üvöltve túl a zenét. - Hallgatlak. - rántom tincseinél fogva fel és vissza az asztalra. Képes vagyok ezt addig játszani még szét nem töröm a képét. Szabad kezemmel közben az aranyló italba kortyolok és jó nagy adag csúszik le a torkomon.
Intéssel jelzem, hogy porzik a torkom és mellé küldött mosollyal sürgetem a bamba szőkét a túloldalon. Érzem, hogy fáradt már, kedve sincs az egészhez, fortyog magában, az ilyeneknek, pedig kellő motivációval szolgál egy kevesebb vendég betérése. Vagy legalább annak kinéző, aki nem borítja rá az átvitt értelemben asztalt. Levedlem magamról a dzsekit és eltűnik az utolsó akadályozó tényező, ami köztem s a bárszék között állt. Nincs benne érték, igazolvány, csak egy zsebkendő mindössze – helye tehát ennek megfelelően a széken van, komfort növelőként az alsó fertályom alá. Nem praktikus az ölemből pakolgatni, ha felállni kívánnék a későbbiek folyamán. Oldalra kifordulok, miközben alkarjaimmal a pult fényes, fekete lapjára támaszkodom. Látszólag érdekelten fürkészem a táncolókat, pont mint amikor partnert keres magának az átlagember egy egyéjszakás kalandhoz, hát.. a távolságtól nem áll olyan távol az ötlet magva. Nem tervezem vele leélni a terveimet, hiába a drága ruha, ha a nő benne olcsó és használhatatlan. Felkaromat kocogtatja meg az előre hajoló nő, aki épp most koppantotta elém az italomat egy széles mosoly kivételével. Igyunk a kedvére, benne több kurázsi lángol, mint a vörhenyes fejbúbúan és az anyjában együtt véve. - Köszönöm! – dőlök előre hozzá hasonlóan és emelem a poharam a tiszteletére, majd belekortyolok a vodkába. Komolyan nem értem miért szeretik annyira a whiskeyt, egy jó orosznál nincs jobb. Az sem zavar, ha nem szobahőmérsékletűen rakják elém, ahogy illik és egy elnyújtott másodperccel később már meg is törik a homogén unalom. A perifériám sarkába látom grasszálni a keresettemet. Nem csúszok le egyből a helyemről, rohanok oda hozzá hősszerelmes módjára. Kivárok. Van még bőven az italomból, köszönöm. Az események alakulása mégis felállásra kényszerít, ami bosszús szájelhúzást eredményez az arcjátékomon. Az a jómadár mégis mit keres itt? Egy pillanatra megfeszülnek ujjaim a pohár oldalán az utolsó adag égetett szesz lehúzása előtt. Nem szabad nagyon bántani, de amennyi még belefér a megengedettbe azt szívesen kihasználom. Legalább szavatolhatom mindannyiunk nyugalmát, ami őt illeti. Háttal áll nekem, de felismerem a vadászból lett házinyulat. Vagy vad nyulat. Mögé férkőzöm és mit ad isten? Na mit? Semmit, ellenben én egy baráti rúgást a térdhajlatába, hogy összerogyjon a váratlanságától amennyiben nem vesz észre.. ha mégis kiszúrta volna közeledésem marad a gáncsolós módszer, démon módra, ami közel sem olyan emberi erejű, mint azt hihetnék mások, akik tisztában vannak létünkkel. Komoly sérülést nem okozok semmi esetre, csak időt nyerek általuk magamnak, hogy ellépjek mellette és míg ő lábadozik, hadd foglalkozhassak egy keveset a vörös nőszeméllyel. - Jól vagy? Őrült egy szuka, mi? Gyere ide, nézzünk meg téged közelebbről. – segítek neki feltápászkodni, de éppen csak olyannyira, hogy ülőhelyét átvéve a lábamra ültethessem. Ezután mondja bárki is, hogy képtelen vagyok a gondoskodásra. Önzetlenül valóban nem, de fizikailag igenis képes vagyok rá. Fél szemmel nézek oda Indianára. Szenvedjen csak a meg nem kapott figyelem által. Tudom, hogy nem fogja sokáig bírni és ismét előtör belőle a kocsmai verekedő.
† music: i'm a lion † note: Little Alice fell down the hole, bumped her head and bruised her soul. † words: 469
◌
hello, babe, here is my name
Indiana Hardy
Ψ Home : ♔ New York Ψ Job/hobbies : ♔ Hunting things Ψ Humor : ♔ I had... Ψ Total Posts : 31 Ψ Join date : 2014. Jul. 25.
Citizen
Tárgy: Re: Crystal Club Szer. Aug. 27, 2014 11:14 pm
A kis vörös kinyög egy elnézést de nekem ennyi nem elég. Lecsapom az üveget a pultra és ajkaihoz hajolok. Hallani akarom, hogy mi ő de nem hallok mást csak szipogást és nem látok mást, mint semmirekellő könnyeket. Megforgatom a tekintetem és már épp engedném el, amikor éles fájdalom hasít belém és lábaim összecsuklanak. Reflexből kapok a bárszék után, megelőzve egy elég szánalmas esést de nem sokon múlik. Fejem oldalra fordítom és meglátom a szemétládát. - Rohadj meg! - cseppet sem fogom vissza magam. Kibaszott Victor. Amióta Will király lett, azóta az idióta talpnyalóival kell állandóan birokra kelnem, főleg ezzel a pöccsel. Épp csak megtanítanám a kis vörösnek a leckét mire ő nem csak betesz nekem de még meg is aláz. Remek. Arról nem is beszélve, hogy nincs szükségem bébiszitterre. Amit már megmondtam neki egy jól irányzott pofon kíséretében, amikor először találkoztunk. Asszem nem vagyunk oda egymásért bár ha van is bennünk közös, az is csak a szenvedélyes gyűlölet a vadászok iránt. A probléma az, hogy én bár vadász vagyok, közel sem az a fajta, mint akiket ő ismer. Meg az is, hogy egy nagyképű szarházi. A vörös az ölébe kerül, én pedig elvigyorodom a mentőakción. - Én...én... nem tudom mi történt, az egyik pillanatban még Clarissaval beszélgettem a másikban pedig megragadott ez az őrült nő... - hadarja reszkető alakjával, miközben vérző ajkait tapogatja és láthatólag élvezi, hogy Victor gondozásába került. A barátnője már nem annyira. Féltékeny cápaként köröz körölöttük. - Héj, Lecter! - lépek oda hozzájuk, pofátlanul ragadva meg a férfi italát miközben úgy hívom, ahogy. A sok patkánnyal ellentétben én nem félek a képébe mondani. A vöröske megretten, mikor a már üres poharat a pultra vágom. - Mondhattad volna, hogy így akarod felcsípni, akkor megkímélem a pofiját. - vigyorodom el és vállat rántva fordítok nekik hátat. A nő túlságosan is zavart, fel sem fogja a szavaim de nem érdekel. Mint mondtam már - nem is egyszer, nem figyelsz? - szórakozni jöttem ide ma este. Erre már van egy csomó folt rajtam, ez a mocsok kirúgta alólam a lábaimat és még inni sem kezdtem el igazán. Csodálatos, remek! Mondhatom ez ám az este. Gondolkodás nélkül vetem magam a tömegbe. El kell terelnem a figyelmemet arról, hogy Victor itt van, hogy a vadász rám támadt, hogy máris tiszta kék és zöld folt vagyok. Az x hátú topban tökéletesen ki lehet venni a jelet, mit Will égetett belém. Emlékszem mennyire gyűlöltem őt érte. Igazából most sem bocsátottam meg annak a rohadéknak. De legalább már kiélvezem a rám eső előnyeit a lapockám felett pihenő szarnak. A pénze már akkor sem kellett és most sem. Azt megkeresem magamnak. A vére már más kérdés. Most viszont jobb ha nem gondolok a vérére. Helyette a srácra gondolok aki lesmárolt befele jövet és most is megtalál a karja. Ezúttal nem ellenkezem, hagyom, had vonjon maga után és taszítson a falnak. Persze azért még rohadtul idegesít Victor és a pult felé is pillantok, ahol a vörös, épp letörli könnyeit és a férfi füléhez hajol. - Köszönöm! Nem tudom mit csinálok ha nem jössz és mentesz meg. - Ha hallhatnám a szavait! Ha hallanám őket, már kínomban röhögnék. Így csak figyelek a távolból, miközben egy test feszül az enyémnek.
Elnézném hosszabban is az esés szögét, kíváncsi lennék az arckifejezésére, de nem nézek rá – nem is szükséges, emelkedett hangja mellé tökéletesen el tudom képzelni az arcára kiülő haragot. Egyedül a vállamat féltem, le ne köpje hirtelen felindulásból! Belőle bármit kinézek, ami kívül esik a nőiesség határain… Ugyanakkor jelenléte szerencsés véletlen, melyik páncél lehetne fényesebb a megmentőjénél? Köszönetet persze nem fog kapni érte, a munka oroszlánrészét most kényszerítettem térdre. Halvány figyelemmel adózok a vörhenyes üstökűnek és bólogatok a szavaira, miközben letörlöm az alsó ajkán maradt vért a hüvelykujjam segítségével. Egy kis törődés csodákra képes. Együttérzést tettetve szisszenek fel a rövid történetre. - Nyugalom, nyugalom, most már nem fog bántani, gondoskodom róla. – öltöm magamra az aranyló Lannister páncélt és csippentem az ujjaim közé az állát, a szemeibe nézve nem marad hátra más, mint kiváltani belőle a csaholó, hálás kiskutya reakcióját. Nem sok időm lesz vele ennél behatóbban foglalkozni, akadt más fejfájdító feladat, ami nem fog nyugtot hagyni jelenléténél fogva. Nekem mindösszesen a kapcsolat megteremtésére volt szükségem, amivel végezhetnék is most rögtön. A pofátlan kölyökre visszanézek, miután a meggondolatlan megnevezés elhagyta a száját – valóban szeretné előcsalni a modortalan énemet? Fáradt sóhajt nyújt a szám, kezem megpihen a lábamon üldögélő derekán, ahogy leeresztem a tisztogatást követően. - Áhh, jobban kellett volna az imént gondoskodnom rólad: hírlik, hogy jobban szeretsz térdelni. – célzok ezzel arra, hogy akad még egy térdhajlata, amit célba vehetek a cél elérésének érdekében. A játékos hangnem elgondolkodtató lehet számára, ígéretként nyújtottam át a szavaimat. Benyújtotta kérelmét, miért utasítanám vissza a keringőre hívást? A pohárlopást viszonozni illik, ez a legkevesebb, amit megtehetek érte és a távolbóli szórakoztatás az emberlánnyal. Láthatóan nem keresem, egy ideig legalábbis valóban nem. Nyugtatóan jár fel s alá tenyerem a gerinc mentén, pillanatokon belül kezesbáránnyá faragva a lánykát. - Nincs mit megköszönni, tényleg. – pedig mennyire ennek az ellenkezője a helyzet. Egyik biztonsági őr sem tett többet egy lépésnél, míg nem intézkedtem. – Javaslom menjetek haza, a számodat, pedig elkérném.. később felhívlak jobban vagy-e, nem okozott a látható sérüléseken kívül nagyobb bajt a rohadék. – veszem elő a nadrágzsebemből a telefonomat, hogy egyből bevihessem a névjegyzékbe a diktált számsorozatot. Kedvesen mosolygok, azzal a fajtával, amit ha kellően sokáig néz az ember eltűnődik nem-e kellene átkategorizálnia.. enyhén sürgető, akaratos, jó szándékot nem ígérő a felszín alatt. Ha akarja beírhatja ő is, mit bánom, ha gyorsabban fognak gördülni általa az események. Egy utolsó derékpaskolást követőn jelzem felállási szándékomat és a könnyen jött, könnyen ment búcsúra terelem a szót. Mostanra már kifejezetten kedvem támadt szabotálni egy bizonyos személy estéjét, amit aligha tehetnék meg egyszerűbben, mint partnerének elméjével játszadozva. Ez sem úgy néz ki, mint akinek sok sütni valója van… Nem megyek közel hozzájuk, szélebbről figyelem kettejüket egy újonnan rendelt vodka kíséretében, ha pedig Indianával összetalálkozna a tekintetünk nem vagyok rest széles farkasvigyorral üdvözölni, mielőtt kellemetlenné válik a szituáció, amibe belement. Most kóstold meg a nyakát, hevesen, mint eddig.. nade mit látsz most ott, ahogy elhúzódsz onnan, hogy máshol is falatozgathass, miközben már a nadrág alá nyúlt a kezed a seggéért? Fekete, nyálkásnak tűnik és mintha.. odatapadna? Bizony fiam, piócára leltél, nem kéne lecsapni? Még szép, hogy de! ..és már lendül is az a kar ijedtségtől elkerekedett szempár által vezérelve. Ezen nem lehet nem somolyogni...
† music: shine † note: - † words: 529
◌
hello, babe, here is my name
Indiana Hardy
Ψ Home : ♔ New York Ψ Job/hobbies : ♔ Hunting things Ψ Humor : ♔ I had... Ψ Total Posts : 31 Ψ Join date : 2014. Jul. 25.
Citizen
Tárgy: Re: Crystal Club Hétf. Szept. 01, 2014 6:29 pm
- Álmodozz Victor. - vetem oda válaszként mielőtt magára hagyom az ostoba kis vörösével együtt. Mi a francnak hagyjam, hogy elcsessze nekem ezt az estét? Nincs szükségem sem bébiszitterre, sem pedig erre a bunkóra. Cserébe itt van velem szemben a problémákat nem ismerő atléta, a férfi akinek több izma van mint agysejtse de nem gond. Nem is kell, hogy sok sütnivalója legyen. Nem akarok feleségül menni hozzá, még csak az éjszakát sem fogom vele tölteni. Arra viszont tökéletes lesz, hogy kielégítse azokat a vágyakat amik most haragosan tombolnak bennem. Három módszert ismerek arra, hogy oldjam a haragom. Pia, bunyó, szex. A bunyó már megvolt, a pia a kezemben... de Victor annyira felcseszte az agyam, hogy még arra sem tudok igazán koncentrálni, hogy fülcimpámba harap, hogy keze a seggemre tapad, ajkaimat marja és nyakamba fúrva arcát csókol és szív bele bőrömbe mohón. Az én tekintetem viszont máshol jár. A férfit figyelem, a rohadék démont, aki képes volt belémtaposni, hogy elcsábítsa a kis vöröst, akit útnak is enged de miért? Megpróbálom megfejteni, tudni akarom mi a francra volt jó ez a kis műsor ha ennyi volt és nem több? Mert persze, engem szórakozás gyanánt alázott meg, tiszta sor de biztos vagyok benne, hogy nem csak erre a pár percre kellett a kis vörös. Mire azonban észbe kapok, már felém lendül egy kar és még épp időben hajolok el, hogy ne engem, hanem a betonfalat találja el a srác, apróra zúzva csontjait. Én is hallom, ahogy megtörnek ujjpercei és megforgatva tekintetem pillantok Victorra. Amolyan, komolyan? kérdés ül az arcomon. Ez most mi a francnak volt jó? Még közel sem vagyok olyan részeg, hogy ne reagáljak egy ilyen támadásra, ezt ő is tudhatná. Amit elért, hogy szerencsétlen srácot vihetik majd műteni. Dühösen kortyolok a piából de a srác a fájdalom ellenére, újra felém lendül, ujjai torkomra fonódnak és csak akkor ereszt, mikor határozott rúgást mérek férfiasságára. Nem riadok meg némi szorítástól, nem abból a faragtak. Az üveg viszont a padlón koppan, ripityára törik én meg ízletes szidkozódás és a testőrök megjelenése után, akik kivonszolják a srácot, indulok újra a pult felé. - 1-1. - Vetem le magam Victor mellé és jobb lábam keresztbe fektetve a balon, rendelek egy pohárral az aranyló italból. Nincs olyan pia amit ne innék meg de a whisky áll hozzám a legközelebb. Meg a vodka, ja, arra is nehezen mondok nemet. A tequila sem kivétel, most, hogy belegondolok. Felpillantok a férfire. Van benne valami, abban a rohadt mosolyban ami miatt állandóan viszket a tenyerem. Ó, nem, engem bizony baromira nem izgat mennyi idős vagy milyen ereje van. Willnél sem izgat különösebben a dolog, miért érdeklene hát valakinél akit még csak nem is kedvelek? Ugyan, már. - Áhhh, majd elfelejtettem - kortyolok az italomból - ha már mindenképp vadász vérre szomjazol, nyugodtan nézz ki a sikátorban. Nem garantálom, hogy nem fulladt meg a vérében de azt igen, hogy ha még, remekül tud könyörögni. - nincs bennem szánalom, sajnálat. Én nem az a vadász vagyok, mint akik a vámpírokkal bújtak a felszínre. Bennem nincs meg a jó szándék, én nem akarok megmenteni senkit. A családomat lemészárolták, amiért nem a Testvériség kódexe szerint jártak el, amiért nem mészároltak le ártatlan gyermekeket. Mi a büdös francért követném a példájukat, ugye? Helyette levadászom a hányadékokat akik végeztek velük. Kb ez tart életben. A bosszú. S ha nem vadász lennék a szervezetem már rég kicsinálta volna a pia és a drog mi minden nap helyet kap az asztalon. Lehajtom a whiskyt és egy újabb adagot rendelek. Épp ahogy minden alkalommal, ma este is addig fogok inni még végül valaki karjaiban kötök ki. Egy vagy több férfi... mindegy. Addig még elterelik a figyelmem, még nem kell foglalkoznom mással mint a vágyakkal, addig mindegy. - Mire kell a csaj? - tudom, hogy nem fogja elárulni de attól még rohadt kiváncsi vagyok.
Csak egy leheletnyi mosoly évődik a szám sarkában a megjegyzésére, én minden álmomat valóra váltom, tudhatná már, mégha a kifejezés önmagában rendkívül erős is. Egyszerű tervek, hirtelen jött ötletek és a kellemes velejáróik, mint az a kedveskedőn gyönge térdhajlat cirógatás volt a bakancsom talpával néhány momentummal ezelőtt. Jobb, ha nem veri agyalágyultra vagy ájultra szegény lánykát, ki ijedten törleszkedik most – egy ideig még szükségem lesz rá, utána az övé lehet halálának pillanatáig is, ha kívánja, előbb a telefonszám, utána következhet minden más. A lecke is, melyből már most tudom nem fog tanulni a makrancos szamara, ám mérgelődése szórakoztató és játékának elrontása is egészen élvezetes. Az esti teendők listájáról lehúzhatok egyet, visszacsúsztatom nadrágzsebembe a telefont és felkapom a dzsekimet, egy újabb ital rendelésének leadása közben: gondoskodni kell a folyadékbevitelről. Mindig mindenki ezt hajtogatja. Látom, hogy engem figyel, de mit is lehetne erre mondani? Óvatosságból, a düh netán félelem vezérli szempárját? Mégha a második is, nem számít, tisztában vagyok vele, hogy nehéz bárkinek is levennie rólam a tekintetét. Ő se lóg ki a sorból, bár ha egy picivel tovább hagyja rajtam megkímélhette volna szerencsétlen izomagynak a kezét – hogy fog így lejárni a konditerembe edzeni azokat az acélos izmait? Már-már kedvem támadna integetni a kíváncsiskodónak vagy a poharamat emelni az ő kedvéért, jelezve, most rá iszok, de nem teszem, marad a bazsalygás és szemezgetek a tömegben, vajon ki lenne az ideális „következő” Indiana Jones-nak a férfi után, ki ismételten bizonyítja rátermettségét s vezérelvét. A tettek, a tettek, csakis a tettek. Lemondóan sóhajtok, ha egy cseppnyi ész is társulna mellé valamire valónak lehetne nevezni. Ráérősen fogyasztom a vizemet és úgy döntök nem avatkozom közbe, míg nem száll meg újból az ihlet.. gyerünk kicsi múzsám, segíts nekem ebben! ..s elég csak gondolni rá, máris tudja merre kell jönnie. - Mi az az egy a te javadra? – kaffantom olyan hangsúllyal, miből már sejtheti, hogy semmisnek tekintem az általa kikiáltott pontját. – 2 – 0 ide. – – korrigálom félvállról és a szemem sarkából lenézek a morgósra. Miért nem pukkadt még ki, mint egy túlfújt luftballon? Megingatom a fejemet a szavaira. Tévhitben él. - Nem szép dolog belerúgni a földön fekvőbe.. – akit más küldött oda. - ..különben nem tudom honnan veszed, hogy szomjaznék a vérükre. Az ereidben dübörög minden csepped, vagy nem?– a családi háttere, a szappan opera nem változtat a tényen számomra. A sütőben világra jött kismacskák sem lesznek sütik, a kutyából nem lesz szalonna, én sem leszek virágkötő, noha bartender még lehetek.. a következő körnél nem átallok elültetni a gondolatot a pult túl felén álló fejében, hogy a hűtőből az almalevet öntse a poharába a nőnek és véletlenül se a kívánt whiskeyt. Apró bosszantgatások, de mind tudjuk milyen eredményesen mossa a partot a lassú víz és egyszer elfogynak a gyufák, betelik a pohár. Hümmentek, miközben megfordulok, a falra szerelt polcokra szegezve tekintetemet és legurítom az utolsó cseppeket az italból. - Elfogyott a fogpiszkálóm otthon. – nyúlok előre az üvegekhez, hogy kiválasszam a nekem épp megtetszőt, végül a rum felett állapodik meg a kezem. Nem rossz. A kiöntő fejét leveszem és a hátam mögé dobom. Valakinek a feje tetején fog koppanni, valamiért biztos megérdemli, ha a nőjét erőszakolja azért, ha nem.. akkor azért. - ..de ha van nálatok, legközelebb átugrok. – a kedves, negédes ajánlkozás helyette is, mi megint felfelé kanyarítja szám sarkát: tudom, hogy imádja...
† music: you're going down † note: - † words: 597
◌
A hozzászólást Victor Buttler összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Szept. 08, 2014 8:23 pm-kor.
hello, babe, here is my name
Indiana Hardy
Ψ Home : ♔ New York Ψ Job/hobbies : ♔ Hunting things Ψ Humor : ♔ I had... Ψ Total Posts : 31 Ψ Join date : 2014. Jul. 25.
Citizen
Tárgy: Re: Crystal Club Pént. Szept. 05, 2014 4:57 pm
Arcán csattan a tenyerem, pofon vágom. - Akkor legyen 2-1. - foglalok helyet és negédes mosollyal az arcomon - ami inkább vicsor - várom, hogy lecsapjon rám. Játszani akar? Játszunk. Annak viszont következményei lesznek és ezt ő is tudja nagyon jól. Ezért van még a gerincem a helyén, köszönöm szépen. - Ó, de még, hogy csörgedezik - mondom széles mosollyal ajkaimon - Képzelem, micsoda tragédia, hogy te csak egy alattvaló vagy s nem a király, hogy azt tedd velem, ami tetszik. - tökéletesen tisztában vagyok a kötelék előnyeivel és hátrányaival is, arról nem is beszélve, amit egyszer Will mondott; ha fájdalom kell nekem, lenyúzza rólam a bőrt majd a vérével itat, hogy újra kezdje, de csak ő árthat nekem, csak ő okozhat károkat abban ami az övé. Az övé vagyok. De mire ezt a mondatot megszoktam! Nem kevés időbe telt elfogadnom az állapotot amibe belekényszerített és talán még most sem tettem igazán. A francba, persze, hogy nem. De legalább már nem akarom pofon vágni, mikor ezt mondja. Nem vagyok senkié sem. Rólam nem kell gondoskodni, rám nem kell vigyázni. Megteszem én magam, nincs szükségem egy szőke hercegre a fehér lovon. A kardja még jól jöhet persze, de jobban preferálom az íjat. Almalevet kapok whisky helyett és sóhajtva pillantok Victorra. - Hány éves is vagy Buttler? - kérdem szem forgatva és újra leadom a rendelésem. Ha megint nem azt kapok, akkor az egyik pultnak támaszkodó részegét veszem el. Tök mindegy, nem? Lehúzom az italt. Le akarok részegedni. - Ó, Buttler, mondtam már, hogy másképp kell udvarolni, nem? Hányszor mondjam el, hogy a nők a virágra buknak és nem arra ha a csontjaikat vagy a vérüket kívánják? - már nem érdekel ha hergelem. - A lengőbordáimhoz meglehetősen ragaszkodom... - jegyzem meg arra, hogy meginvitálja magát hozzám - ami azt illeti az összes többi csontomhoz meglehetősen szoros kötelék fűz. Bocs. - rántom meg a vállamat mintha tényleg sajnálnám. Kifordulok. - Jól vigyázz a kis vörösre, meg ne találjam még az éjszaka. - menne és ezt ő is tudja. És ha eléggé felcseszi az agyam, kinyírom a nőt. Nem az a vadász vagyok, amelyik meg akarja menteni az emberiséget a mocsoktól ami bőrök alá mászik. Az a fajta vagyok, aki megfürdik ebben a mocsokban, hogy aztán páncélként viselhesse. - További szép estét Buttler. - ellépek, a sikátorok felé indulok. Már érzem az aranyló italt a testemben. Lassan gyújtja lángra és nyújtózik meg részegítő csápjaival de annál biztosabban ragadja meg lábaimat és terelik egyre messzebb a démontól. Nem félek tőle, pedig kellene. Willtől sem félek, pedig kellene. Nem maradt bennem félelem. A fájdalom a második réteg bőr lett rajtam, a modortalanságom kellemetlen velejáróra annak, aki meg akar ismerni. Merthogy nekem nem kellemetlen. Fények világítanak az arcomba, ujjaim arcom elé kapom. Hirtelen szédülök meg de ez már nem a piától van, ma pedig semmit nem vettem be. Ennyit pedig nem ittam. A falnak esek. Tekintetemmel a démont kutatom, ő tett volna valamit a piába? Áh, ennél ő kreatívabb. Már nem látom, hát fújok egyet, kirúgom a klub hátsó bejáratát és a falnak vetve hátamat veszek mély levegőt. A vadásznak, akit itt hagytam, már nyoma sincsen. Persze ujjai szép foltokat hagytak a nyakamon a kis rohadéknak, ahogy oldalam sincs a legjobb formájában de egy éjszaka Willel és hamar rendbe jövök, ettől nem félek és nem is izgat különösebben. - Cicc, cicc, cicc. - keresem a hang forrását de nem látok senkit. A bokámhoz nyúlok, ahol az ezüst penge pihen. Még mindig szédelgek. - Menj a picsába Buttler, nem vagyok a macskád. - nem látok még mindig senkit. Egy férfi hangja de abban sem vagyok biztos, hogy Buttler az.
Élesen csattan a tenyér, ahogy megcirógatja az arcélemet és próbálja kizökkenteni helyéről az állkapcsomat. Kedélyeset fújtatok és visszafordítom a tekintetemet a vadászcafkára. Kezemmel az arcomat érintem, ahol szimpatikusnak talált az imént, majd az éledező félgörbület leolvad a helyéről. - Ez még mindig nem 2-1. – tartom oda a másik profilomat, mutatóujjammal ütögetek rajta kettőt. Jelzésként, kinevezem neki a helyet hová még egyet kellene ütnie ahhoz, hogy teljes értékű pontként kezeljem az iménti parasztlengő utánzatát. A szívósság átka, cc. Az állítására feljebb emelkedik a szemöldököm: ezért ki vágyna a túlon túl sok fejfájással járó feladatra? Másfelől… - Tragédia? Koránt sem az. Én bízom királyomban, hogy minden tőle telhetőt megtesz… – amit én nem tehetek meg...helyettem is. Kiszélesedik a mosolyom, már-már ártatlan, mint egy ma született bárányé; természetesen úgy csűri-csavarja a szavamat, ahogy jól esik neki és már sejtem is, hogy esze egyből az ágy körül kezd forogni, függetlenül attól hagyja-e az arcára íródni vagy szóban igyekszik kötekedni, nekem ellentmondva. ..de nem hinném, hogy ne értené a célzásomat, mindenki tudja milyen egy démon, Will: nem a legkíméletesebb, ha a vágyáról, akaratáról van szó. Ilyetén én csupán őt szolgálom azzal, hogy ügyelek a „kisasszony” fogyasztására, ő nem él évszázadokig, elhasználódik a porhüvelye, megöregedik, ha így folytatja még hamarabb is.. persze minek is értékelni az igyekezetemet? Legyintek, mint az öregek a fiatalok bolond újításaira. - Szépapád lehetnék. – bukfencezik egy szikra az elmémben. – Lehet az is voltam. – érintem az államat elgondolkodón, az esély megvan rá, az a csekély nem válik semmivé, bár ahogy ránézek.. nem, nem hordozza magában tökéletességem jegyeit. - ..csak nem akarom, hogy a sok alkoholtól hamarabb kiüljenek a szarkalábaid és beállj a ráncos nénik sorába. – szúrom oda mintegy mellékesen, márcsak a körömreszelős mozdulat hiányzik hanghordozásom mellé. A megüresedett poharam már a pulton pihen, a rum folydogál bele aranybarnán és valóban nem töröm meg a sort, újabb alkoholmentest helyeznek Indiana elé. Szava tartó démon vagyok – sokad állásban jóakaró. A csenés láttán rosszalló pillantást küldök felé, erre próbálom én terelgetni, mint lúdanyó a kis pelyhesét a szakadékba..? A következőre megszalad a farkas vigyora. Fog villan, közelebb hajolok, már-már bizalmaskodón. - Úgy tűnt, hogy nem tetszett neki a módszerem..? – egyenesedek ki és idejét látom a rum kóstolásának. Az üveget visszateszem a helyére, nem kedvenc, többre nem vágyok belőle. A pohár pereme felett lesek le az alacsonyabban lévő kobakra. – Hjaj, mindig a legrosszabbra kell gondolni.. a bolti fogpiszkáló mond neked valamit? – támaszkodom fel a mázolt lapra, felé fordulok. Távozását egyetlen kedélyes intéssel konstatálom, mi külső szemlélő számára barátinak hathat. Jó cimborák vagyunk, csak még mi sem tudunk róla…
Nem csavartam ki miatta a nyakamat vagy fürkésztem érette lázasan a tömeget, ráérősen követtem, lustán ballagott utána a két fekete bogár. Az úti célját csörtetése tette egyértelművé, a botladozása felett elsiklok, nem lényeges információ a számomra. Az emeletre megyek, hogy a klub mögötti részre nyíló ablakok egyikén kimászhassak a tűzlépcsőre, hol elegáns mozdulattal lendülök ki a korlátra, mit ülő helyemül nevezik ki. Magam mellett támaszkodva nézek le az utcaszínre, a csatorna fedél alól feltörő gőz homályosítja el csak a kilátást… Az ajtó, pedig nyílik. Nem kell látnom, remekül hallom. Nőies berúgás volt, mint mindig. Bár a mozgáskultúráját elnézve.. nem meglepő, ám az most annál inkább ferdíti tekintetemet, de mit sem zavartatva magam lógatom tovább a lábamat. Érzem a levegőben: műsor lesz. ..s valóban. A szívemig hatol a feltételezése, hogy én hívtam – kár tagadnia, hiányzom neki! Oldalra döntött üstökkel figyelem tovább a jelenetet, egyelőre nincs kedvem csatlakozni hozzá vagy a bosszúéhes elvtársához.. őt csak közelebb terelem Jones-hoz, ne kerülgesse a forró kását, ez így unalmas. Saját démonai segítségével ugrasztom ki a nyulat a bokorból… Az az undorító gerincmenti borzongás előbbre fogja lendíteni.
† music: covenant † note: - † words: 597
◌
hello, babe, here is my name
Indiana Hardy
Ψ Home : ♔ New York Ψ Job/hobbies : ♔ Hunting things Ψ Humor : ♔ I had... Ψ Total Posts : 31 Ψ Join date : 2014. Jul. 25.
Citizen
Tárgy: Re: Crystal Club Szer. Szept. 10, 2014 7:48 pm
Keresem a hang forrását de sehol semmi. Újra cicc, cicc, cicc, ezúttal kevésbé rekedten, kevésbé reszelősen. Mély levegőt vennék de a fájdalom összerántja a mellkasom. Léptei közelebbről érkeznek. Előhúzom a fegyverem mibe a sivatagi sas 0.50et vésték és kibiztosítom. Felröhög, én pedig elgondolkodom, hogy legszívesebben egy egész tárat is beleeresztenék a rohadékba. – Csak nem megijesztettelek Hardy? – Megcsóválom a fejemet. – Anyádat Trask. – köpöm felé mire ő segít feltápászkodni ha már egyszer a földre kerültem... de mikor? Mindegy is. Végignéz rajtam és nem szól egy szót sem. Én sem vagyok túlzottan boldog. – Majdnem megölted szerencsétlent... – torkol le, amint kitisztul a tekintetem. – Bevitték a mentők. Agyrázkódás, belső vérzés. A francba is Hardy, a bordáit szilánkokra verted és a karját is eltörted. – Felsóhajtok. – Nem az első leckétek, hogy ne gyertek egyedül? – kérdem megvetéssel teli hangon. – De, de még új. Erre te hónapokra kiütötted. – Felröhögök. – Mond már el miért kellene, hogy ez engem érdekeljen? Idejött megölni. Örüljön, hogy él és, hogy nem tettem vele mocskosabb dolgokat. – Most ő csóválja meg a fejét. Hölgyeim és uraim, a fejcsóválás a ma este játéka. – Bevitt volna. Nagy különbség. – Felhorkantok. – Nem csak, hogy üldözött vagyok de a démonkirály általt megjelölt üldözött. Árulás, gyilkosságok zöme, vérfogyasztás és még számos bűn szárad a lelkemen. Nem, nem ölnének meg. Rosszabb. Jönne az egyik agyas, kiszedne belőlem mindent és bábot csinálna belőlem... – megköszörülöm a torkomat. Persze, ha tudnám, hogy az a mocsok Buttler mindent hall, kussolnék. – Mindegy is, a pénz a számládon. S a dupláját kapod ha némi előnyhöz juttatsz a testvéreimmel szemben. Áruld el kik a király bizalmasai. – Megint fejcsóva. Mondom. – Nem. – kijelentésem egyszerű és határozott, de ő mégis mosolyog. Persze, hogy mosolyog a rohadék. – Egyszer kérem csak szépen Hardy. Ismersz. Tudod, hogy nem hatnak meg a könnyek. – Erre mit mondjak? Jah, ismerem. – Te is ismersz. Nem szeretném szétrobbantani azt az apró kis szívedet Trask. Húzz a francba. A válaszom nem. – Ellhallgatok, a szavam is elakad. Percekig nézünk farkasszemet. Aztán összerogy, én pedig felsikoltok, teli torokból, úgy, mint még soha, pedig még csak hozzám sem ér. Könnyeim patakokban ömlenek, térdre esek. Elereszt. Eleresztem. Zihálok, még forog a világ, mindenem ég. A képessége? A hőt manipulálja. A hőt akár az emberi testben is és nem rest megtenni. Mielőtt bármit tehetnék, érzem, hogy bőröm alatt az erek felforrósodnak és mindenem égni kezd, aztán elmúlik. Én pedig a földön fekszem, nyöszörögve, levegő után kapkodva.